Szerintünk is komoly következményekkel kell, hogy járjon a kelebiai tragédia, bár semmi nem mutat arra, hogy ez így lesz.
Öngyilkos lett a kelebiai postahivatal vezetője. Búcsúlevelében áldatlan munkahelyi körülményekről számolt be, hosszan sorolta a postások problémáit. Azt írta, haláláért egyedül „a Magyar Posta felel”. Az RTL Híradónak Maczkó József, a település polgármestere azt mondta, a férfi panaszkodott ugyan a postára, de munkáját rendkívül becsületesen végezte, nem ritkán szombaton is bement dolgozni.
A Postás Szakszervezet elnöke szerint egykori kollégájuk valós gondokról írt, a postai szolgáltatások, egyéb termékek értékesítése miatti stressz jellemző probléma a postások körében.
A Magyar Posta vezetése megrendüléssel értesült a kelebiai postavezető haláláról. Az eset körülményeit a rendőrség vizsgálja, de a társaság is belső vizsgálatot indított. Azt írták, mindent megtesznek, hogy segítsék a családot és a postásokat a gyász feldolgozásában.
A Népszava arról ír, hogy azt csak a vizsgálatok deríthetik ki, hogy az elhunyt halálában szerepet játszottak-e a munkakörülmények, de az biztos, hogy a kistelepülések postáin áldatlan állapotok uralkodnak. A régi alkalmazottak túlterheltek, az újak többsége néhány hónap után elmegy.
Feláldoznak minket a tervteljesítés oltárán
– olvasható a búcsúlevélben, és a lapnak névtelenül nyilatkozó postások szerint valóban sok az ügynöki munka a postai mellett, a legtöbben nem nem szeretik, hogy a biztosítást, gyerekjátékot is rá kell tukmálni az ügyfelekre.
A hivatalokban kevés az ember, de folyamatosan hiány van kézbesítőkből is.
A Magyar Posta vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek adott őszi interjújában arról beszélt, elemzik a hivatalok kihasználtságát. A nyilatkozat után néhány nappal a napi.hu arról írt, a 2000 fő alatti településeken 300 posta bezárása várható. A cég cáfolt, a sajtóosztálya azt közölte, erről nincs döntés. A Népszavának azonban a posta működését jól ismerő informátorok azt mondták, a kivárás oka az, hogy ilyen sok hivatal bezárásához módosítani kell a postatörvényt.
Ádám István, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének elnöke azt mondta, a béremelésekről a Magyar Posta vezetésével jövő csütörtökön tárgyalnak, addig valamennyi közszolgáltató cégre érvényes javaslatot várnak a kormánytól. Az érdekvédők 10 százalékos bérnövekedést követelnek 2020-ra.
A Népszava a Magyar Posta 2018-as fenntarthatósági jelentése alapján azt írta, a cégnél a dolgozók 7,5 százalékát határozott, 92,5 százalékát határozatlan idejű szerződéssel foglalkoztatják. A férfiak aránya nem éri el a 40 százalékot, de a 2018-ban belépő 3372 férfi közül év végére csak 1597 maradt, de a 4799 nőből is csak 2776 volt már postás. Gyors ütemben nő a kölcsönzött munkaerő létszáma, egyre több nagy szállítójármű kell, mert a felvett küldemény 82 százaléka házhoz kézbesítendő csomag.
A tragédia miatt a jobbikos Jakab Péter a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternél, Bártfai-Mager Andreánál arra kérdezett rá, hogy kapott-e prémiumot a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója. Az ellenzéki politikus emlékeztetett rá, hogy a kelebiai haláleset ráirányította a figyelmet az egyes postahivalokban uralkodó kritikán aluli állapotokra, de ehhez képest a vezérigazgató
havonta 5 millió forint javadalmazásban részesül, melyhez 20% (éves szinten 12 millió forint) prémium is adható.
Ezért szerinte indokolt a kérdés, hogy a vezérigazgató a tavalyi teljesítménye után kapott-e prémiumot, mennyit és miért, ha pedig nem, akkor annak okairól is tájékoztatást kért.
(24.hu nyomán)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!