19.7 C
Budapest
2022. október 1., szombat
Magyar Jelen
BelföldKiemelt

Trendforduló következett be a kivándorlásban tavaly

Évtizedes trend fordult meg tavaly, amikor több Magyarországon született állampolgár költözött haza, mint ahány kivándorolt – írja pénteken a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataira hivatkozva.

2019-ben 23,2 ezren jöttek vissza, miközben 21,9 ezren hagyták el az országot.

A nemzetközi vándorlási mérleg kivándorlási oldalán már négy éve csökken a Magyarországot elhagyók száma, és ebben az időszakban növekedni kezdett a hazatérőké – olvasható a lapban. A kivándorlás csúcsa 2010 óta 2015-ben állt be a KSH szerint, akkor csaknem 33 ezer magyar költözött külföldre valamilyen okból.

Tavaly 10,1 ezren voltak azok a Magyországra települő magyar állampolgárok, akik más országban születtek. Ez csökkenést mutat az elmúlt évek hasonló adatához képest. Velük együtt tavaly 33,3 ezren költöztek haza Magyarországra.

(MTI)

 

További híreink

Kecskeméten elengedik a teraszdíjat

Faragó Dániel

Írországban is összegyűlt a szükséges számú aláírás a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezéséhez

Varga Lilla

Újabb “szakértő” szerint lesz “elképesztően veszélyes” a negyedik hullám

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben