Négylábú unokatestvérek, a kutya-farkas viszony I.

Az emberek általában kedvelik a kutyákat, nem véletlenül tartanak Magyarországon is több mint hárommillió – legkülönfélébb fajtájú – ebet az emberek. De amennyire szeretjük a kutyákat, annyira félünk a farkasoktól, talán a méltánytalanul rossz hírük, veszélyesnek gondolt voltuk miatt. Interjúnkban Dr. Kubinyi Enikő egyetemi tanár, etológus mind a két fajt bemutatja a tudomány szemüvegén keresztül. 

– Az etológia – a viselkedést vizsgáló tudomány – álláspontja szerint melyek a markáns különbségek kutya és farkas között?

– Nyilván a kutyákról minden ember tudja, hogy külsőleg, méret szempontjából nagyon sokfélék lehetnek. Azonban nem csak küllem szerint, hanem viselkedésük alapján is nagyon széles spektrumon helyezkednek el. Vannak olyan kutyák, amelyek viselkedésükben és küllemükben is nagyon hasonlítanak a farkashoz, és vannak, amelyek meg egyáltalán nem. Sokszor még azt is nehéz elhinni, hogy ezek a sokféle megjelenésű állatok egy fajhoz tartoznak. Viszont minden kutyafajtára jellemző tulajdonság, hogy – bár némileg eltérő mértékben – elfogadják az ember vezető szerepét, s készek az engedelmességre, s ebből következően képezhetők is. Ez a tulajdonság a farkasokra egyáltalán nem jellemző.

Az állatkertekben, vadasparkokban tartott farkasok hozzászoktathatók az emberhez, viszont azzal számolni kell, hogy könnyen veszélyessé válhatnak, emberre és más állatokra egyaránt. Ha tehetik, levadásszák akár a kutyákat is, és erről nem lehet lenevelni őket. Az emberhez szokott farkasok a kisgyermekekre is komoly veszélyt jelenthetnek. Megjegyzem, a vadon élő farkasok nagyon félnek az emberektől, ezért nem szoktak emberre támadni.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a farkas mozgásigénye hatalmas.

De hogy hasonlóságot is említsek, ha csak a külsőt nézzük, vannak kutyafajták, amelyek nagyon hasonlítanak kinézetben a farkasokhoz, ilyenek például a szánhúzó kutyák.

– A tudomány legújabb álláspontja, hogy nem is a farkas a kutya őse, erről mi a véleménye?

– A tudomány nem azt állítja, hogy nem a farkas a kutya őse. Farkas az ős, csak egy olyan ősi farkas, amelynek a mai farkasok nem egyenesági leszármazottai. Huszonötezer éve háziasítottuk a kutyát, majd az a farkaspopuláció, amiből a kutya kialakult, kihalt. A modern farkasok és a kutyák közös őstől származnak, de a mai farkas nem közvetlen ős. A kutya és a farkas más-más ágon fejlődött tovább, tehát úgy tekinthetünk rájuk – bár ettől még hibridizálódnak egymással – mint unokatestvérekre.
A huszonötezer év alatt a farkasok is nagyon sokat változtak, például azért, mert az emberek irtották őket. Mára emiatt csak a legfélénkebb, legóvatosabb farkasvérvonalak maradtak fönt. Minden okunk megvan azt hinni, hogy huszonötezer évvel ezelőtt a farkas egy sokkal magabiztosabb, barátságosabb és kíváncsibb lény volt, mint amilyennek most ismerjük, mert most egy embertől rettegő, emberkerülő állat lett. Az ős huszonötezer éve valószínűleg egy ember iránt érdeklődő lény volt, hiszen azért csapódott az ember mellé, és azért kezdett el kialakulni belőle a kutya.

– Több tízezer év óta él ezek szerint mellettünk a kutya, hogyan lehet tudományos megközelítésben jellemezni ezt az állatot?

– A kutya a világ egyik legváltozatosabb emlősállata, az egyedek között tízszeres testmagasság- és hetvenszeres súlykülönbség lehet. Érdekesség, hogy Észak-Amerikában a farkast és a kutyát nem tekintik külön fajnak, hanem szerintük a kutya a farkas egyik alfaja.

Ha mi publikálunk egy cikket, akkor a Canis familiaris latin nevet használjuk, ami arra utal, hogy mi a kutyát külön fajnak tekintjük. De ha az amerikai kollégáink publikálnak a kutyákról, akkor ők a Canis lupus familiaris nevet használják, mert az ő véleményük szerint a kutya a farkasnak egy alfaja.

Ha a rengeteg kutyafajta létezését említettem, akkor azt is el kell mondani, hogy a kutyák körülbelül nyolcszázmillióan vannak ma a Földön és ennek a 80 százaléka, gazda nélkül, szabadon élő pária. Ázsiában, Afrikában, Dél-Amerikában, de ha Európában délebbre utazunk, már Görögországban, Törökországban nagyon sok ilyen utcán élő kutyát látunk, és ők jelentik a kutyáknak a többségét.

A dingó pedig egy speciális jelenség; lehet vitatkozni, hogy kutya-e vagy külön faj. Jelenleg úgy tartjuk, hogy a dingók ősei délkelet-ázsiai kutyák, akiket emberek vittek be Ausztráliába körülbelül négy-hatezer évvel ezelőtt, ahol elvadultak. Valamennyire azért megtartották a kapcsolatot az ausztrál bennszülöttekkel. Például hideg téli estéken akár együtt is aludtak, vagyis jellemzően esténként bementek az emberek táborába, és aztán reggel elmentek a maguk önálló útjára. Vagyis pár ezer éve él Ausztráliában ez a faj, ami emberekkel érkezett oda, s aztán elvadult.

– A kutya már nagyon sok mindent – erős zajokat, hangokat, fényeket, tüzet – megszokott az ember mellett, de egy fogságban tartott farkast is hozzá lehet szoktatni ezekhez?

– A szoktatás tanulási folyamat; ezzel szemben az, hogy a kutyák – a farkasokhoz képest – jobban tűrik az erős ingereket, genetikai változás eredménye. Fogságban ugyan magunkhoz szelídíthetjük a farkast, de az utódai a szelídségét nem öröklik, őket újra meg kell tanítani arra, hogy ne féljenek az embertől. A kutya viszont már huszonötezer éve elindult a háziasítás útján, és körülbelül négyszáz fajtája van. Genetikailag ahhoz alkalmazkodott, hogy együtt éljen velünk, ezért könnyebben viseli el, könnyebben tanulja meg azt, hogy az ijesztő ingerek, amelyek például egy városban érik, azok nem veszélyesek.

Egy átlagos kutya könnyen vezethető az utcán pórázon, és eközben nyilván észreveszi, ha egy autó dudál mellettünk. De ettől nem rémül halálra, és hajlandó továbbmenni. Szabadon lehet engedni, mert nem fog világgá rohanni, és hívásra visszajön hozzánk. Más kutyákkal szívesen játszik, a gyerekekkel és idegenekkel is általában barátságos.

Egy farkaskölyökkel is elindulhatunk pórázon, csak az első hangos zajra összeomlik. Gyakorlatilag vagy megdermed, és megtagadja azt, hogy tovább jöjjön, vagy világgá akarna szaladni. Ha találkozik séta közben egy kutyával, akkor olyan négy hónapos koráig még el is játszanak, azonban ha már idősebb lesz, akkor lehet, hogy végezni szeretne vele. Gyerekekhez, de még felnőtthöz sem engedhetnénk oda, mert veszélyes lehet.

Fegyelmezni nem lehet, hiszen nem fogja eltűrni, hogy neki megmondják, hogy mit csinálhat. Tehát ha valami nem tetszik neki, akkor meg fogja harapni még a gazdáját is, ami egy jól nevelt kutyánál elképzelhetetlen.

– A rabságban tartott farkasokat ezek szerint mennyire lehet az emberhez szoktatni?

– A farkas bizonyos feltételek mellett hozzá tud az emberhez idomulni. Hogyha azt szeretné az ember, hogy ez minél jobban sikerüljön, akkor már a szem kinyílása előtt el kell kezdeni a nevelést. Ilyenkor el szokták venni az anyaállattól a kölyköket, az emberek nevelik fel őket, és jobb eredmény érhető el akkor is, ha külön nevelik az alomtestvéreket. 

Ha egy ember ilyen módon felnevel egy kicsi állatot, akkor nagyon jól hozzá lehet szoktatni őket az emberekhez. Akkor sok mindent lehet velük megtenni, pórázon vezetni őket, megtanítani bizonyos trükköket. Ugyanúgy, mint ahogy látunk a cirkuszban oroszlánt fellépni, a farkas is megszelídíthető, és sok mindent meg lehet vele tenni, csak ez nagyon sok munkát és nagy szakértelmet igényel.

A cikk második részében bemutatjuk majd, milyen tulajdonságú egyedek születhetnek a farkas és a kutya nászából. A kutyák között ma már létező – s egyre népszerűbb – fajta: a csehszlovák farkaskutya, megtudhatjuk, hogy mit várhatunk el, és mit nem ezektől a hibridektől.