Az Aranybulla ezeréves államiságunk és jogrendszerünk egyik sarokköve

Az ellenállási jog a magyar történeti alkotmány különleges jogintézménye. Első írásbeli rögzítését az 1222-ben keletkezett Aranybulla záradékában, a harmincegyedik cikkelyben találhatjuk meg. Az ellenállási jog szelleme, lényege máig ható jogfolytonosságot mutat, jelenleg Alaptörvényünk C) cikkében fogalmazódik meg.

A ius resistendi intézményét, történelmi és a magyar jogrendszerre gyakorolt hatását tárgyalták meg a XIX. Szent Korona konferencia előadói , részletesen bemutatva az Aranybulla jelentőségét a hallgatóságnak. A magyar ellenállási jog különbözik a Magna Chartában foglalt ellenállási jogtól, annál sokkal teljesebb, mert az Aranybulla minden magyarnak egyenként és közösen is megadta az ellenállás jogát, amennyiben az uralkodó nem tartja be az Aranybulla rendelkezéseit, míg Angliában ez a jog csak huszonöt bárót illetett meg. Ez is azt bizonyítja, hogy az Aranybulla nem hűbéri társadalmi rendszeren alapul, mint a Magna Charta.

Az Aranybulla írásba foglalta a teljes magyar közjog keretrendszerét:

• Rendelkezett a törvénylátó napokról, amelyet évente egyszer kellett megtartani Székesfehérváron. Ez azt jelentette, hogy a magyar joghagyomány szerint mindenkit megillet az igazságos ítélet, és egyben az ítélkezés kötelezettséget is rögzíti az uralkodó, vagy az őt helyettesítő nádor számára.
• Lefektette a közigazgatási jog alapjait a nádor, az országbíró, a vajda, a bán, ispán és egyéb állami tisztségek megnevezésével, vagyis kialakította az állami szervek, az államszervezet rendszerét.
• Kidolgozta a közjogi felelősség fogalmát, amikor kimondta, hogy ezek a személyek csak hivatali tisztségükben járhatnak el mások ellen, tehát senkit sem lehet szabadságától megfosztani, amíg ítélet nincs ellene. A szabadságjog – mint alapvető emberi jog – már az első cikkelyben kimondatik. A közjogi rendszer megteremtésével az Aranybulla megalapozta az Alkotmánybíróság intézményét is. Az alkotmánybírák mind a mai napig az Aanybulla pecsétjének másolatát viselik talárjukon.
• Rögzítette a tulajdon szentségét, és védelmének jogrendszerét. Rendelkezett arról, hogy törvényes fiú leszármazó, vagy oldalági örökös hiányában az ősi birtok visszaszálljon a Koronára a leánynegyed kivételével. Kimondta, hogy idegenek jószágot ne birtokolhassanak az országban.
• Rögzítette, hogy a monetáris és fiskális jogokat nemcsak az uralkodó, hanem az országgyűlés gyakorolja.
• A leánynegyed, a hajadonjog (kiházasítás, hozomány), özvegyi jog biztosításával pedig a korban egyedülálló módon deklarálta a női méltóság elismerését, már a negyedik cikkelyben. 

A történészek rámutattak arra is, hogy az ellenállási jog meglétét már az Aranybulla előtt történeti tények igazolják. Szellemiségét felfedezhetjük már Szent István király Intelmeiben, a Képes Krónikában megörökített eseményekben, vagy Orseolo Péter és Aba Sámuel korszakában, vagy Kinizsi „magyar örökösödési háborújában“ 1491-ben.

Dr. Varga Tibor jogtörténész, a Szent Korona Országáért Alapítvány vezetője, a konferencia szervezője kifejtette: az Aranybulla is bizonyítja, hogy a Mohács előtti időben a magyar nemesség részt vett a gazdasági életben, csak a török időkben vonultak vissza a birtokra, hiszen meg kellett védeniük javaikat. Az Aranybulla rendelkezései segítettek megőrizni az ország egységét a török korban is, hála a Werbőczy Tripartitumában megőrzött jogi egységnek. 

Mivel II. András korában jelent meg a bankárvilág Magyarországon, szükség volt a fokozott birtokvédelemre, elindult ugyanis az állam „privatizációja”. 

Ezért született a tizenhatodik pont, amely szerint egész ispánságokat nem adhatnak el idegeneknek. A hadakozáshoz sok pénz kellett, és hitelt csak a bank adott, ezért az állam elszegényedett a hitelfelvételek miatt.

„Hitellel országot még nem nyertek, csak vesztettek.” 

– fogalmazta meg a jogtörténész azt a máig érvényes tanulságot, amelyet az Aranybulla alkotói már akkor papírra vetettek.

A konferenciasorozat következő része december 6-án az Alaptörvény bevezetőjében foglalt Nemzeti hitvalláshoz kapcsolódik.