Ez az ókori csata évszázadok óta példaként áll előttünk

Vannak történelmi személyiségek, akiknek hírneve évszázadokon át fennmaradt, és még jelenkorunkban is élénk érdeklődés tárgya. Ilyen volt a pun nemzetiségű Hannibál, aki annak ellenére, hogy végül vesztesként vonult be a történelmi emlékezetbe – hiszen alulmaradt a rómaiakkal vívott háborúk befejeztével –, hadvezéri tevékenységével, sőt zsenialitásával mindenkor tiszteletet érdemelt. Hannibál legnagyobb győzelmét Cannae mellett aratta a jelentős túlerőben lévő római sereg felett. Ezt a dicsőséges haditettét Adrian Goldsworthy angol történész Cannae című könyvéből most mindenki részletesen megismerheti.

Annak érdekében, hogy fogalmunk legyen arról, mekkora mértékű is volt ez a győzelem, elég a római veszteségekre utalni. A római seregek csak ebben az egy csatában ötvenezer embert veszítettek, ráadásul egyetlen nap alatt. Megjegyzendő, hogy e veszteség mértékét egészen az első világháborús csatákig – amelyekben már technikai „gyilkológépeket” is bevetettek – azóta sem haladták meg a harctereken. S bár a rómaiak a későbbiekben végül diadalmaskodtak az észak-afrikai birodalom felett, még hosszú ideig tartottak attól, hogy ez az állam feltámad, megerősödik, és újra veszélyt jelenthet a „csizma” államára. Nem véletlenül fejezte be a korszak híres politikusa, idősebb Cato – bármi is volt egyébként felszólalásának témája – minden szenátusi beszédét azzal: Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Egyébként javaslom, hogy Karthágót pusztítsuk el!) A későbbiekben ezt a pun várost földig lerombolták, s az a téves legenda is elterjedt, hogy helyét sóval szántották be, mintegy figyelmeztetésül bármely későbbi ellenfelüknek: így jár az, aki Róma ellen merészel támadni.

A könyv részletesen ír a cannaei csata lefolyásáról, kezdve azzal, milyen előzmények vezettek el ehhez az összecsapáshoz, egészen addig, hogyan használták ki – vagy helyesebben szólva, hogyan nem használták ki – a punok ezt a döntő győzelmet.

Hannibál ebben a csatában nem egyszerűen győzelmet aratott, hanem megsemmisítő csapást mért az ellene felsorakozó római seregre. Amellett, hogy a római csapatok és szövetségeseik soraiból egyetlen nap alatt ötvenezren maradtak holtan a csatatéren, a fogságba esettek száma is megközelítette a húszezret. Ha a számadatokat nézzük, a római állam által kiállított és itt harcba szálló seregnek kevesebb mint húsz százaléka maradt életben.

A csata leírása az angol történész könyvében logikus módon az első hadmozdulatok ismertetésével kezdődik. A hadvezérek tevékenysége mindkét oldalon a csapatok – bármennyire is profán a hasonlat – bábuként való elhelyezésével indult. Mivel azonban itt emberek tízezreinek és több mint tizenötezer lónak kellett megtalálnia a vezérek által kijelölt helyét, ez a felvonulási művelet több órát vett igénybe. Amikor már szinte mindenki elfoglalta állását, legalább százhuszonhatezer ember és tizenötezer ló zsúfolódott össze azon a keskeny síkságon, amely az Aufidus és a Cannae környéki magaslatok között terült el. Hannibál már az összecsapás előtt lépéselőnybe került, ugyanis előre kitalálta – vagy valamilyen módon megtudta –, hogy a római sereg hol fog másnap felsorakozni, és ennek ismeretében alkotta meg haditervét.

Innentől kezdve a könyv szinte letehetetlen olvasmánnyá válik. A szerző szemléletesen írja le, mi, mikor és hogyan történhetett, de emellett olyan érdekességekre is kitér – szinte mellékesen –, hogy abban az időben milyen hatásfokkal dolgoztak az íjászok vagy a parittyavetők. Bizonyára sokak számára meglepő lesz, hogy a gyalogosok nem álltak szorosan egymás mellett a támadó csatárláncban, így a feléjük dobott dárdák elől el tudtak ugrani, vagy a csapást pajzsukkal fel tudták fogni. A parittyakövek elől nehezebb volt kitérni, de mivel ezek kisebbek voltak, ritkán okoztak azonnali halált; így a sebesültek saját lábukon vagy bajtársaik segítségével vissza tudtak húzódni a hátsó vonalakba.

A könyvben természetesen a csatát követő közvetlen következményekről is részletesen olvashatunk. A mai olvasóban például bizonyára visszatetszést kelt – bár az akkori idők felfogásától egyáltalán nem állt távol –, hogy a győztes pun sereg katonái a sebesült rómaiakat és szövetségeseiket kíméletlenül legyilkolták, a halottakat pedig kifosztották.

Hiába aratott azonban fényes győzelmet, Hannibál a csata után mégsem indult el Róma meghódítására.

Ennek oka leginkább az volt, hogy bár győzött, serege jelentős veszteségeket szenvedett, és a hosszú hadjárat során csapatai is kimerültek, így végül nem vonult közvetlenül a főváros ellen. Azt, hogy ezzel milyen egyszeri és megismételhetetlen lehetőséget szalasztott el, ma már jól tudjuk, ez azonban semmit nem von le a tény értékéből: Cannae – miként a könyv alcíme is hirdeti – Hannibál legnagyobb győzelme volt Róma felett.

Cannae – Hannibál legnagyobb győzelme Róma felett

Peko Kiadó, 2025.

Kapcsolódó: