4.5 C
Budapest
2022. november 27., vasárnap
Magyar Jelen
KiemeltKultúra

Turán Lovasviadal: hagyományőrző program a hétvégére

Lovasnomád hagyományokon alapuló sportversenyek, harci vetélkedők és fegyverhasználati bemutatók is szerepelnek a Turán Lovasviadal programjai között, amelyet szeptember 12-én és 13-án a Pest megyei Albertirsa közelében rendeznek meg – közölte a szervező, a Magyar-Turán Alapítvány az MTI-vel.

Molnár H. Boglárka sajtóreferens elmondta: a járványhelyzet alakulására tekintettel a szervezők úgy döntöttek idén nem tartják meg a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző rendezvényét, a Magyar Törzsi Gyűlést, a Kurultajt. A vetélkedők és sportversenyek egy részét azonban egy kisebb, kétnapos viadal keretében meghirdetik – tette hozzá.

A Magyar-Turán Szövetség és az Íjász Útja Egyesület közreműködésével zajló Turán Lovasviadalon Magyarország legjobb lovasíjászai és hadi hagyományőrzői sportversenyeken és harci vetélkedőkön bizonyíthatják és mérhetik össze tudásukat.   Az Albertirsa közelében fekvő Rezgő Fészek Lovastanyán szeptember 12-én és 13-án zajló ingyenes programsorozaton lovas és gyalogos fegyverhasználati bemutatók, solymászbemutató, lovasbirkózás és jurtakiállítás is lesz.

A belépés díjtalan!

Program:

Szombat:

10h Megnyitó

10.20–11h Gyakorló menetek

11h Kurultaj Kupa – Eredeti Kassai rendszerű lovasíjász verseny

15h – Solymász bemutató (Krekács Zoltán)

15.30h Gyalogos–lovas hadi gyakorlatok fegyver és viselet bemutatók

Vasárnap:

11h Megnyitó

11.30h Turán Lovasharc Kupa (lóhátról kelevéz, szablya, íjhasználat – terep pályán)

14.30h Lovasbirkózás

15h Eredményhirdetés

15.30h Solymász bemutató

(Forrás: kurultaj.hu, MTI – Fotók: kurultaj.hu)

 

 

További híreink

Hat emberrel végzett a Walmart menedzsere, mert “a Sátán azt mondta neki”

Irányi Dániel

Ukrajnából jelentkezik Novák Katalin: személyesen Zelenszkij meghívására érkezett

Irányi Dániel

Hamupipőke visszatér a filmvászonra, bár nem egészen úgy, ahogy emlékeztünk rá

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben