Újabb fejlemények kerültek napvilágra Aladár ügyében. Ő az a nyolcéves kisfiú, akit a spanyol hatóságok tavaly novemberben – a magyar igazságügyi minisztérium utasítására – saját ágyából rángattak ki az éjszaka közepén, és adtak át a róla korábban lemondó biológiai apának. A kizárólagos felügyeleti joggal rendelkező édesanya és a nevelőapa hiába mozgatott meg minden követ, Aladár továbbra is a biológia apával lakik, aki meglehetősen abszurd módon közös ágyban alszik a kisfiúval.
Az ügy már eddig is számos furcsasággal bírt, példának okáért felhozhatnánk az igazságügyi szakvélemény esetét, mely egyszerűen “eltűnt”, mind a gyámügy, mind a rendőrség “képtelen megtalálni”. Most azonban újabb fordulatot vett a történet, melyről Bartal András, a MÖM budapesti vezetője számolt be lapunknak.
Mit művelnek a hatóságok?
2023. november 29-én rabolták el Aladárt, ezt követően a nevelőapa, illetve Dr. Szikinger István ügyvéd beadták a feljelentést, ám a rendőrség mégsem indított nyomozást. Ezért is nagy dolog, hogy most, miután A. Ádám elismerte, amit a szülők, a nagyszülők és a Magyar Önvédelmi Mozgalom is hangoztatott, hogy jogtalanul tartotta magánál a kisfiút, elindult a nyomozás.
Emiatt a MÖM budapesti vezetője és a család be is mentek a II. kerületi rendőrkapitányságra, hogy megtudják, hol tart az ügy, esetleg előállították-e már A. Ádámot, mire ridegen annyit feleltek nekik: “már lejárt a munkaidejük, nincs bent senki”. Lapunknak nyilatkozó forrásunk szerint ez a fajta közöny “egyenesen felháborító”, hiszen most egy gyermek fogva tartásáról, illetve sanyargatásáról beszélünk. Ez azért is fontos, mert előbbi esetében 1-től 5 évig, utóbbi esetében pedig 2-től 8 évig terjedő börtönbüntetésről beszélhetünk.
A. Ádám tehet elismerte, jogtalanul tartotta magánál a gyermeket. A döbbenet azonban az, hogy ezt az állami szervek nem hajlandóak tudomásul venni. A tényekkel tehát már “csak” az államapparátus harcol. “Most az a feladatunk, hogy – úgymond legyőzzük és – meggyőzzük az állami szerveket, hogy igenis intézkedjenek az ügyben, juttassák vissza a kisfiút édesanyjához, kishúgához, nevelőapukájához, azaz állítsák helyre a jogrendet” – magyarázta lapunknak Bartal.
A MÖM budapesti vezetője arra is kitért, az ügy sokkal komolyabb, mint azt elsőre gondolták, nem közönséges dilettantizmussal állnak szemben, hanem egy gyermekkereskedő hálózattal, amely noha kormányok feletti, abban mégis érintettek lehetnek magyar hivatalnokok és tisztviselők, de akár kormánytagok is.
Mi pedig biztosítjuk olvasóinkat, portálunk is kiemelt figyelmet szentel a mélységesen felháborító ügynek, s valamennyi fejleményről elsőként fogunk beszámolni.
A rendőrség is elismerte, hogy Aladárt jogtalanul vették el az édesanyjától (+VIDEÓ)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!