Nagykoalícióban szavazták meg a pintéri rendet Szolnokon

„A Mi Hazánk Mozgalom megdöbbenéssel értesült róla, hogy a város közgyűlése egyhangúan megszavazta a Szolnoki Rendőrkapitányság tavalyi évi közbiztonsági beszámolóját, annak ellenére, hogy a dokumentum súlyos problémákról számol be, és a számok minden eddiginél sötétebb képet festenek a helyi közbiztonsági állapotokról” – számolt be a párt szolnoki szervezete közleményében.
A beszámoló szerint a regisztrált bűncselekmények száma 34,2 százalékkal emelkedett, ami számokban 760 bűncselekménnyel több, mint 2023-ban. Kiemelkedően nőtt a lopások, valamint az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalások száma. Emelkedett az önbíráskodás, a rongálás, a kiskorúak veszélyeztetése, valamint a vagyon elleni bűncselekmények száma is.
Mindezek ellenére a dokumentumban mégis az szerepel, hogy a rendőrség „folytatta a bűncselekmények számának csökkentése érdekében az új alapokra helyezett, magas színvonalú bűnmegelőzési munkát.”
„Kérdezzük: hol mutatkozik meg ennek eredménye?”
– kéri számon a Mi Hazánk helyi szervezete.
A beszámoló további megdöbbentő adatai szerint a kerékpárlopások száma 22,69 százalékkal nőtt: 2023-ban 141, 2024-ben már 173 kerékpárt tulajdonítottak el. Külön aggodalomra ad okot, hogy a rendőrség eredményességi mutatói is meredeken zuhannak: 2021-hez képest a nyomozási eredményesség 16 százalékkal csökkent. Ez azt jelenti, hogy Szolnokon egyre több bűncselekmény marad felderítetlen, következmények nélkül.
„Mindezek ellenére a közgyűlés tagjai – legyenek akár kormánypártiak, akár ellenzékiek – ellenvetés nélkül megszavazták a beszámolót, és ezzel hallgatólagosan jóváhagyták a közbiztonság romlását, valamint a hatékonyság csökkenését”
– vélekedik a nemzeti ellenzéki párt.
A rendvédelem állami monopólium, de a Mi Hazánk szerint itt lett volna a lehetőség, hogy legalább az önkormányzat jelezze a kormányzat felé: elégedetlenek a közbiztonsággal, változtatás szükséges. Több rendőrre, jobb technikai háttérre van szükség, és szigorítani kell a törvényeken és az ítéleteken egyaránt. A Mi Hazánk Mozgalom régóta beszél arról, hogy el kell kezdeni a no-go zónák törvényes felszámolását, illetve a beilleszkedni képtelen személyek kiemelését a társadalomból, mert ha ez nem történik meg, akkor a no-go zónák és ezek a személyek fogják felszámolni a településeinket.
Ezzel a döntésével Szolnok város kormánypárti és balliberális ellenzéki képviselői közösen adták áldásukat a pintéri rendre.
„A Mi Hazánk Szolnokon sem fogja tétlenül nézni, ahogy felszámolják a közrendet, hisszük, hogy a biztonság minden magyar alapvető joga”
– hangsúlyozza a párt.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás