Legfeljebb Magyar Péter érkezik vendégségbe oda, ahol a magyarság otthon van

Nagyváradot Szent László alapította. Önmagában már ez a mondat is elegendő annak érzékeltetésére, mennyire különleges helyet foglal el a magyarság történelmében a ma – egy ránk kényszerített békediktátum miatt – Romániához tartozó település. 

Árpád-házi királyunk legendája, mondhatni fényessége bár valamelyest talán halványult az elmúlt ezer évben, még mindig nem hunyt ki és az egyik legfényesebb igazodási pont identitásunkban. A lovagkirály legendája még mindig képes megmozgatni a gyermekek képzeletét, hőstettei pedig elevenen élnek a magyar köztudatban szerte a Kárpát-medencében.

Talán ezért is szimbolikus, hogy Magyar Péterékről éppen ebbe az ősi magyar városba tartva hullott le végképp a nemzetieskedés csalfa álarca. 

Elfelejtett Szózat, elrakatott magyar zászló, vendégség „román földön”. Ezek a megnyilvánulások fémjelezték az egymillió lépést, melyet Magyar Péter tett meg Nagyváradra, pedig akár Brüsszelig is mehetett volna ezzel a hozzáállással. 

Persze azért azt se felejtsük el, hogy Magyar Péter úgy nevezte „román földnek” Nagyváradot és tetette el a magyar nemzeti jelképeket a gúnyhatáron, hogy ezt mind-mind a Fideszből hozta magával, ahol nem csak politikai értelemben nőtt fel, de eltöltött közel két évtizedet és szocializálódott. Magyar Péter nemcsak egyfajta paródiája a Fidesznek, de egyben a legnagyobb kritikája is annak, ami arrafelé „jobboldaliság” címen zajlik. 

A „Ne hozzatok zászlókat vagy más magyar nemzeti motívumokat” kérése pedig szemen köpése annak a több százezer magyarnak, akik az elszakított területen viselik büszkén nemzeti színeinket, tűzik ki házaikra a magyar vagy éppen a székely zászlót. Akik magyarként vészelték át a legvadabb román sovinizmus kommunista rendszerét négy évtizeden át. Akikhez hajnalban csengettek a hatóság maszkos emberei a demokráciának nevezett soviniszta diktatúrában azért, mert szóban és tetteikkel álltak ki magyarságuk mellett, mégis kitartottak. Ők ugyanis ott a tiszás politikussal ellentétben nem csak vendégségben vannak, hanem a mindennapjaikat is ott élik a szülőföldjükön, ahogy szüleik, nagy- és dédszüleik, és az ő felmenőik is. Nem vendégségben, hanem otthon, magyarul.