loading
Menü
Támogatás

Ismét érvényesült a Háttér Társaság befolyása: 200 óra közmunka integetésért

2025. aug. 2. 17:06
3 perces olvasmány
Ismét érvényesült a Háttér Társaság befolyása: 200 óra közmunka integetésért

„A 2021-es Budapest Pride felvonulás egyik ellentüntetőjét másodfokon jogerősen 200 óra közérdekű munkára ítélte a Fővárosi Törvényszék közösség tagja elleni erőszak miatt, amiért homofób sértések skandálása közben náci karlendítést mutatott be” örvendezik oldalán a felforgató szervezet.

Amikor bizonyos vonulások kerülnek megrendezésre Budapest utcáin, nagyon vigyázzunk minden integetésünkre, ugyanis az igazságszolgáltatást és állami apparátust behálózó lobbi ügynökei árgus szemekkel figyelik minden mozdulatunkat. S, ha bármi nekik nem tetszőt teszünk, már rohannak is a bíróságra, ahol biztosak lehetünk benne minket ítélnek majd el. Hiszen a Fidesz-kétharmad épp úgy a zsebükben van, mint az előző kormányok. 

Főleg az idei vonulás körülményeinek ismeretében kifejezetten nevetséges, hogy a Háttér Társaság „homofób törvénykezésről” panaszkodik, miközben a jog teljes egészében őket szolgálja, a hatóságok pedig még akkor is őket védik, ha illegálisan demonstrálnak vagy törvénysértő magatartást tanúsítanak. Nem volt ez másképp 2021-ben sem, mikor is a kordonok mögé szorított ellentüntetőket vegzálta a rendőrség. Ott kaptak el egy integetést az erre mindig érzékeny szélsőliberálisok, s már rohantak is az elvtársaik által befolyásolt bíróságra feljelentést tenni. 

„A Háttér Társaság az incidens miatt még 2021-ben feljelentést tett közösség tagja elleni erőszak miatt. A közhiedelemmel ellentétben a közösség tagja elleni erőszak, azaz a gyűlölet-bűncselekmény megvalósulásához nem szükséges, hogy az elkövetők az áldozatot fizikailag bántalmazzák, elég, ha az adott cselekmény alkalmas arra, hogy az áldozatokban riadalmat keltsen. Az ellentüntetők kinézete, a homofób bekiabálások és a náci karlendítés együttesen pedig igenis megfelel ennek. Habár a rendőrség először elutasította a feljelentést, a Háttér Társaság panaszát követően az ügy végül eljutott a bíróságra” dicsekedett a „civil” szervezet, akiknek a bíróság elhitte, hogy a több tízezres tömeg megijedt egy integető fiatalembertől.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokon 300 óra közérdekű munkára ítélte az integetés „elkövetőjét” közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt. Az ítélet ellen az ügyész és a vádlott is fellebbezett, ezért az ügy másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódott. A törvényszék jogerősen a közérdekű munka büntetés tartamát 200 órára enyhítette, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Mint az ítéletből kiderült, Magyarországon, „az elnyomó fasiszta diktatúrában” nyugodtan lehet „mocskos orbánozni”, sőt, gyakorlatilag bármilyen jelzőkkel illethetőek az „elnyomó gépezet autoriter fogaskerekei”, ám a „védett csoportokra” egy rossz szót nem lehet mondani, hiszen azonnal lesújt a „jogállam”. Az eset pikantériája, hogy pont eme védett csoportok ajvékolnak a leghangosabban, hogy el vannak nyomva, s mennyire üldözöttek ők ebben a rendszerben. 

„A Pride ellen tüntetők gyakran a szólásszabadságra hivatkoznak, de a magyar jog egyértelmű: a szólásszabadság joga nem terjed ki más emberek és csoportok méltóságának megsértésére, mások megfélemlítésére. Üdvözöljük, hogy a bíróság is érvényt szerzett ennek az alapelvnek, és örülünk, hogy az elmúlt években hasonlóan szélsőséges megnyilvánulásokra már nem volt példa az ellentüntetők részéről” örvendezett a döntés kapcsán Dombos Tamás, a Háttér Társaság Jogsegélyszolgálatának munkatársa.

Irányi Dániel

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás