A diverzitás diktatúrája, avagy egy fehér faji forradalom premisszái

Évezredeken át a fehér faj teljesítménye számított az emberi civilizáció csúcsának. Ma a fordítottja dívik, amikor még a létezését is tagadják, ugyanakkor az emberi szenvedések legfőbb forrásának deklarálják, a „született” bűnösnek a múltban, a jelenben, a jövőben – fittyet hányva minden történelmi igazságra. Gazdag István írása.

A gyarmatosítás ördögi, de csak ha a fehérek műve. A sokszínűség erő, de csak a fehér országokban. Ez a humanitárius revizionizmus korszaka. Európa úgymond mindig is a népek keveredésének volt a kohója. „Mind bevándorlók gyermekei vagyunk.” A faji és nemzeti identitásnak nincs semmi értelme, mert eredetileg úgyis mindnyájan Afrikából jöttünk, és Lucy Australopithecus (alias Mitokondriális Éva) volt a közös ősanyánk. A bőrszínek csak „optikai csalódás”, az emberfajok pusztán „társadalmi konstrukció”. 

Az antirasszizmus nem a rasszizmus ellentéte, hanem egy ellentétes irányú rasszizmus. Minden idők legrasszistább vállalkozása folyik, amelynek eszköze a tömeges bevándorlás. Mivel a rasszizmus az elvileg nem létező fehér faj veleszületett betegsége, a megszüntetéséhez csak őt kell megszüntetni – gyakorlatilag. Tiltakozni a fehér genocídium ellen? Ez egyenlő a haladással való szembenállással, annak minden ódiumával. Nyomban az új, felsőbbrendű, félvér embertípus létrehozásának akadályává nyilvánítanak. Valójában a második világháború sohasem fejeződött be, mivel a „nácik” saját képükre formálták a világot: Németország vesztett, a „faj” azonban diadalt aratott. Jobban, mint valaha, az embereket továbbra is izgalomba hozza a vér kérdése. Immár a vérkeveredés doktrínájából lett az uralkodó vallás, az „árjából” pedig a par excellence célpont, akinek túlságosan világos a bőre ahhoz, hogy fennmaradhasson, túlságosan SS-zsáner. El kell tehát törölni ezt a rossz emléket mihamarabb, mielőtt a fenevad újra kimereszti rettenetes kék szemeit. Meg kell fojtani, le kell gázolni, agyon kell taposni! Engedjük átszakadni a migráció gátját! 

A színes bőrűek bevándorlását támogató fehérek képmutatók, mert a faj kiküszöbölésére törekedve valójában megteremtették a legrasszistább korszakot. Nagyon messzire elrugaszkodtak a faji realitás talajáról, de aztán visszahulltak a porba, amelyből vétettek. Létrehozták a fehér öngyilkosság mechanizmusát, azt a korszakot, amelyben a fajkeveredés minden célok céljaként ontológiailag felsőbbrendű: feléje kell törekednie mindenkinek, az egész univerzumnak. Ez az etnomazochista fehérek ideálja, akik egyáltalán nem szabadultak fel a fajtól, éppen ellenkezőleg: a megszállottjaivá váltak. A saját eltűnésüknek örvendeznek. Egy olyan világ megteremtésén ügyködnek, amelyben a fehérség „eredendő bűn”, az antirasszizmus papjainak mindennapos prédikációit hallgatva, hiszen csakis őket hallgathatják, mert más választásuk nincs. Minden nap, minden szinten, az elittől a plebsig, fent és lent, ugyanaz az örökös vádbeszéd, Nürnberg ad vitam aeternam, a fehérek nagy koncepciós pere. A faji kérdésen egyszerűen nem lehet túllépni. Lehet minden elképzelhető módon álcázni, különböző és változatos díszítő motívumokkal ékesíteni, mindenféle szemfényvesztést űzni vele, ilyen-olyan kijelentésekkel és rendeletekkel elkendőzni, ideológiák és intézmények mögé bújtatni, mégis újra és újra előbukkan a sziluettje. 

A rasszializmus – amely pusztán konstatálja az emberfajok létezését, de a rasszizmustól eltérően nem állít fel köztük hierarchiát – nem egy hiedelem vagy egy ideológia. A tudománynak kell eldöntenie, hogy az a nevetséges állítás, miszerint „a bőrszín kivételével a fajok azonosak”, megfelel-e a valóságnak. Márpedig a tudomány már régóta kimondta, hogy a bőrszínen túl a fajok közötti különbségek a csontváz felépítése, a koponya alakja, az agy térfogata, a hormonális szint, az intellektuális képességek (IQ-szint) stb. tekintetében is nyilvánvalóak. Tudományosan tehát eldőlt a vita. Azokat, akik tagadják ezt a realitást, ugyanúgy kellene kezelni, mint az antievolucionistákat. Valójában a faji egalitarizmus csak a kreacionizmussal kompatibilis, mivel az evolúciós elmélet szerint a különböző környezetben kifejlődött csoportok szükségképpen különböző fejlettségi szintre jutnak. A faji egyenlőség egyfajta misztikus hiedelem, amely udvari ideológusok lobotomizált agyából pattant ki politikai megrendelésre. Kompetens szakértők szakmai állásfoglalásai helyett dilettáns politikai komisszárok ex cathedra kinyilatkoztatásai uralják a közbeszédet, akik mind átestek a humán tudományos karokon gyakorolt szisztematikus indoktrináción, egyfajta kötelező beavatási szertartásként mindenki számára, aki napjaink átpolitizált tudományos közegében szakmai karrierre vágyik. 

Sok liberális és balos kimondottan élvezi a fehér faj folyamatban lévő megsemmisítését. Ezek a frankfurti iskola kulturbolsevista ideológiája által agymosott etnomazochista fehér zombik gyűlölik a „Nyugatot” (itt most a fehér civilizáció szinonimájaként értve) és a fehéreket, különösen a fehér férfiakat, mert ez utóbbiakat hibáztatják a világ összes problémájáért. Azt képzelik, hogy ha majd a fehéreket „kiküszöbölik” vagy legalábbis kisebbségi státuszba kényszerítik, akkor a világot végre újjáépíthetik a marxista utópia alapján, örök békét és édeni harmóniát teremtve. Ha a fehér genocídium csak „egy fehér nacionalista összeesküvés-elmélet”, ahogyan azt a Wikipédia definícióját szajkózó fehérellenes balosok állítják, akkor miért igazolják azzal, hogy „megérdemeljük” amiatt, amit az őseink tettek? Nem lehet igazolni valamit, ami állítólag meg sem történik.   

Csak a fehér országoknak vannak hivatalos bevándorlási politikáik, amelyek egész városok, végül pedig egész nemzetek faji/etnikai átalakulását eredményezik. Csak a fehér nemzetek követnek el de facto demográfiai öngyilkosságot harmadik világbeli bevándorlás által. A fehéreket a politikai korrektséggel megfélemlítik, behódolásra kényszerítik, és évtizedek óta „toleranciára” idomítják, mert úgymond „a sokszínűség az erőnk”, holott ez a liberális lózung egy orbitális hazugság. A történelem éppen az ellenkezőjét bizonyítja, mert a faji-etnikai diverzitás minden nemzet rákfenéje, de a harmadik világbeli invázió miatt panaszkodó fehérekre rásütik a „gyűlölködő”, a „rasszista”, a „xenofób”, a „bigott”, az „iszlamofób”, a „náci” stigmát. Ezeket a szókimondó fehéreket szisztematikusan megfélemlítik és megszégyenítik, sőt egyre gyakrabban államhatalmi eszközökkel zaklatják és üldözik a globalista projektet végrehajtó és az idegen fajú megszállókkal kollaboráló kormányok. Sajnálatos módon a fehérek többsége inkább látja az országát romokban és idegen kezekben, mint hogy rasszistának titulálják. Bipoláris zavarában a legtöbb liberális eufóriát kiváltó izgatószernek tartja „a sokszínűség az erőnk” szlogent, a multikulturalizmus pedig egyfajta valláspótlék számukra. Magától adódik az indiszkrét kérdés: ha a sokszínűség „erő”, akkor miért nem ajánlgatják a nem fehér országoknak? Miért nem mondják azt sohasem, hogy Afrikának sokszínűbbnek kellene lennie? Ha a sokszínűség természetes lenne, akkor nem kellene a fehérellenes kormányoknak, a lakájmédiának és a fajáruló fehér kollaboránsoknak szó szerint ráerőltetni azt a fehér többségre. 

A fajtudatosság csaknem teljes hiánya egy sajátosan fehér patológia, egyfajta fajspecifikus mentális AIDS, a biológiai szenilitás végső stádiuma, amely a fehérek elsöprő többségét sújtja. Gyakorlatilag abban nyilvánul meg, hogy a faji önvédelem bármely formáját (például a fehérek születési arányszámának növelése, a színes bőrűek bevándorlásának tilalma, a színes bőrűek hazatelepítése stb.) társadalmilag és történelmileg retrográdnak, reakciósnak, tehát erkölcsileg elfogadhatatlannak tartják. Ugyanakkor az általuk tanúsított faji színvakságot rá akarják kényszeríteni az egész világra. Korábban Jézus szeretetvallását sózták rá a „vadakra” prédikálással, puskákkal és pálinkával, manapság a piacdemokrácia dogmáival házalnak a „világ maradékánál” prédikációk, bombázógépek és a fősodratú média bevetésével. Ugyanaz a térítő szándék, ugyanaz a pökhendi önelégültség, ugyanaz az univerzalista késztetés. Másrészt viszont az előbb-utóbb elkerülhetetlenné váló faji polgárháborúnak már a gondolatától is pánikba esve ugyanezek a fehérek vénasszonyos moralizáló kántálással arról győzködik az országaikba özönlő színes bőrű hódítókat, hogy nyomják el magukban az egymás iránti ösztönös faji szolidaritásérzésüket, alkalmazkodjanak a fehérek kultúrájához és fogadják el az „értékeiket” (demokrácia, tolerancia, antirasszizmus, feminizmus, LMBTQ-büszkeség, genderizmus stb.).

A több mint egy évszázada tartó antirasszista agymosás a legelemibb logikai képességet is kiölte a fehérek többségéből. A nyugati liberálglobalista demokráciák válsága éppen abban gyökerezik, hogy a fehér kultúra politikai termékeiként csak egyéneket, „állampolgárokat” ismernek el, és a kizárólag fehérekre jellemző individualista pszichológiai normát mindenkire nézve kötelező szabálynak tartva képtelenek észrevenni ragadozó faji kollektivizmus által vezérelt, ellenséges idegen csoportok jelenlétét és politikai aknamunkáját. Mivel konceptuális eszközök híján nem értik, hogy mi történik, ezek az államok megássák a saját sírjukat. A gond csak az, hogy magukkal akarják rántani alapító csoportjukat, az őshonos fehéreket is. Ideológiailag elutasítva a faji kollektivizmus paradigmájának létezését, egyre nyilvánvalóbb kudarcukért az ellenséges faji csoportok nyomására a saját biológiai bázisukat teszik felelőssé, és így egyre inkább fehérellenes zsarnoksággá válnak, amelyet csak permanens fehér fajvédő forradalommal, fehér fajvédő lázadások sorozatával lehet meggyengíteni, sőt akár megrendíteni. Tik-tak, ketyeg az óra. Lehet, hogy már a 24. órában vagyunk? A nyugati multikulturális gettókban bizonyosan. Ezért ezekben egyre több helyen olvasható graffiti a házfalakon: „White revolution is the only solution.” 

Gazdag István

„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.