Európának új stratégiára van szüksége a túléléshez

Friedrich Merz elfogadhatatlannak nevezte az új amerikai stratégia elemeit Európa számára, és azt tanácsolta Donald Trumpnak, hogy kerülje el a szólójátékot. A német vezető elmondta, hogy nem lepődött meg a dokumentumon, mivel J. D. Vance hasonló érveket fogalmazott meg februári müncheni beszédében az „America First” megközelítést szorgalmazva: „Amit egykor normatív Nyugatnak neveztünk, már nem létezik ebben a formában. Legjobb esetben is csak földrajzi megjelölés, de már nem normatív kötelék, amely összetart minket.”  Gazdag István írása.

A múlt héten közzétett új amerikai nemzetbiztonsági stratégia nyilvánvalóvá tette, hogy a februári müncheni biztonságpolitikai konferencián az amerikai alelnök Európát bíráló beszéde nem egyetlen alkalomra szólt, hanem az amerikai stratégiai újraigazítás kezdete, amely a külpolitikát, a biztonságpolitikát és – amennyiben létezik – az európai politikát is érinti.

Merz csak mellébeszél, mert Németországot a NATO ellenőrzi. Az EU még az USA vazallusa, így mindenért, amit tesz, Amerikát kell okolni. Merz egy korrupt politikus amerikai pénzpórázon, akinek az a feladata, hogy azt a hazugságot hangoztassa, miszerint Európa nem fogad el amerikai parancsokat. Valószínűleg azért, mert Amerika valami elképzelhetetlen és erkölcsileg kárhozatos dologra akarja felhasználni Európát, például Oroszország megtámadására, de nem akarja azt a rossz PR-t, ami vele jár, mint amit Gáza kapcsán tapasztalt, amikor mindenki „nagy sátánnak” nevezte, amiért fegyvereket és pénzt adott Izraelnek, miközben az gyerekeket gyilkolt az egész világ szeme láttára. 

Az állítólagos orosz fenyegetés és egy új világháború perspektívájában az  európai „stratégiai autonómia” iránti igény új dimenziót ért el. Már nem csupán egy politikai jelszó, hanem egyre inkább konkrét tervként fogalmazódik meg a biztonság, az ipar és a pénzügyi politika átalakítására. Európa katonai cselekvőképessége strukturálisan az Egyesült Államoktól függ kulcsfontosságú területeken. A modern haderők operatív alapja – hírszerzés, műholdas kommunikáció, valós idejű adatok – amerikai ellenőrzés alatt áll. A fejlett fegyverrendszerek amerikai szoftvertől, amerikai alkatrészektől és amerikai karbantartási láncoktól függenek. Az európai nukleáris elrettentőerő pedig – Franciaország ismert kivételével – valójában amerikai hatóság alá tartozik egy esetleges eszkaláció esetén. Valójában az európai pénzügyi és digitális architektúra jelentős része amerikai jog és ellenőrzés alá esik. 

Az energiakérdés különösen problémás, mivel ezekben a koncepciókban továbbra is figyelemre méltóan alulhasznosított. Háborús gazdaság és önálló európai ipar létrejötte lehetetlen megbízható és olcsó energiaellátás nélkül. Valójában ezek a feltételek csak orosz forrásokkal reálisak. Ha ez a függőség politikailag nincs megoldva, a stratégiai autonómia logikája csak kényszerhez vezet. Európának mindenképpen vissza kell találnia az ipari gazdasághoz, amelyet jelenleg csak Németország őriz meg (egyébként relatíve, mivel nagymértékben kitelepítette Kelet-Európába). A módszert illetően egy konföderális Európa létrehozása (egy nem imperialista birodalom, amely az európai népek sokszínűségének szervezete lenne) kívánatosnak tűnik, de nyilvánvaló, hogy az európai „építkezés” ettől nagyon távol áll. 

A kontinentális egységfolyamat jelenlegi tragikomédiájában az Európa-idea nemcsak reklámlogóként jutott szerephez, hanem egy újrahasznosítási művelet ürügyeként is, amelyben az ősi európai mítosz tagadói egy új kategorikus imperatívuszt igyekeztek forgalomba hozni. A nyugati együttes egyszerű zónájaként azonosított kozmopolita EU-nak le kellene mondania minden identitásról. Különböző, jól beazonosítható lobbik folyamatosan azon ügyködnek, hogy bűntudatot keltsenek az ébredező európai identitástudat miatt. Megszülve a fasizmust, amely a kozmopolitizmus tagadása volt, a kongenitális barbársággal gyanúsított Európának ki kell magából purgálnia gyermekbetegségét. Bűnösnek találva abban, hogy egyáltalán volt valami, egy sajátos entitás, egy idioszinkrázia, Európa mindazonáltal megválthatja magát, ha széttöri nemzeti bálványait, és minden külső behatás par excellence befogadóhelyévé válik. A nagy fajkeveredés Európájának ki kell küszöbölnie az önazonosságát hangoztató Európát. 

Mivel manapság globális szinten az új és alapvető frontvonal az univerzalisták (vagyis az egyetemes emberiség eszméjét vallók) és az identitáriusok (tehát az ember egyéni begyökeresedésének hívei) között húzódik, azáltal, hogy Brüsszelben Európa helyét az univerzalisták mellett jelölik ki, valójában az identitástudatát akarják misztifikálni, nemcsak azért, hogy az egyetemes törzshelyeként feloldódjék benne, hanem ezért is, hogy minden kultúra ide jöjjön egymást szétzúzni. Feloldani Európát az egyetemesben, megszüntetni a rasszizmust az egyetemest proklamálva – ez a misztifikátorok bevallott célja. Az egyéni és egyetemes emberi jogok kiszáradt moralizmusára alapított jelenkori Európa egy rágógumi-fogalommá vált, amelyet addig nyújtottak, ameddig érthetetlenné nem vált. A testi mivoltától való elszakadásra felszólított, súlytalan tárggyá és puszta ideává vált Európa – íme ez az, amit az univerzalisták látni szeretnének, egy olyan Európát, amely nem több mint egy illékony és földi kötelékeitől (múltjától, hagyományaitól, szellemiségétől) megfosztott párlat. 

Ez a kiábrándító látlelet persze egyáltalán nem új keletű. „Európa az ő erődítési öveiben pánczélosan, állig fölfegyverkezve, megszűnt eszköze lenni a mérhetetlen jövendő nagyszabású törekvéseinek. Szétmáló társadalmi élete, melyben sem egység, sem vezérszellem, rohadt államisága, melynek a kardcsörtetés az aggkori gyermekjátéka, mind arra vallanak, hogy sivataggá lesz, mint az egyiptomi gúlák földje. Beduin karavánok, néger hordák, vándor czigányok ütik fel sátraikat, ahol függő kertek, márványpaloták romjai hirdetik, hogy ott valaha jólét és pompa, élet és erő tanyáztak. Romlás és pusztulás vár arra a czivilizáczióra, melyet Rothschild népe és dynastiája teremtett Európában. Süllyedünk, mint a léket kapott hajó, a mélység felé. Erkölcseink kihalók, érzékeink kapzsiak, eszméink szűretlenek: sietünk a bomlás és feloszlás felé. Hanyatlásunk határköve már ott áll mereven és sötéten, mint a temető kapufélfája.” (Verhovay Gyula: Az ország urai, 1890, 24. old.)

Ahhoz, hogy a siker reményében tudjon szembeszállni a harmadik évezred egzisztenciális kihívásaival, Európának berlini központú konföderációra lenne szüksége, Németországnak atomarzenált kellene építenie és egész Európában be kellene zárni az amerikai támaszpontokat. Ráadásul Európának el kellene szívnia a tehetséget az Egyesült Államokból, megfordítva az évtizedek óta tartó amerikai „agylecsapolás” (brain drain) folyamatát és vissza kellene hoznia a korábban az USA-ba emigrált koponyákat, hogy itt folytassák azt a fejlesztést, amely a technológiai térben zajlik. Európának megvan az a szellemi kapacitása, amellyel Amerika soha nem rendelkezett. Amerika nem adott egyetlen nagy elméleti tudóst vagy filozófust sem. Az amerikai történelem minden nagy elméleti tudósa Európából származott. Amerika csak mérnököket termel, de minden mérnöki potenciál az elméleti tudományon alapul, nélküle a mérnöki potenciál korlátokba ütközik, és nem fejlődhet tovább. 

Európa bármikor felülmúlhatja Amerikát, ha megvan benne az akarat. Az európaiak természetüknél fogva jobb harcosok, mivel Amerikát Európa paraszti rétege népesítette be, nem pedig a katonai kaszt, amely Európában maradt. Amerika soha nem vesztett több mint egy millió embert egy háborúban – még csak közel sem. Európa viszont állandóan tömeges emberveszteséggel járó háborúkat vívott a Római Birodalom óta, tehát megacélosodott az igazi háborús kihívásokra, amint azt jelenleg is (sajnálatos módon) bizonyítja Ukrajnában. Az amerikai hadsereg rendszeresen vereséget szenvedett primitív fegyverekkel felszerelt paraszti sorozott hadseregektől vagy nomád kecskemolesztálóktól. Képzeljük el, hogy mi lenne, ha egy igazi ellenséggel, például Oroszországgal vagy Kínával kerülne szembe. Mikor háborúzott utoljára az USA egy vele szinte egyenrangú ellenséggel? Eddig csak sivatagi négerekkel és délkelet-ázsiai kis országokkal próbálta ki magát, vagy az első és második világháborúban elsöprő túlerővel rendelkező szövetségben Németország ellen. Ha egységesül és militarizálódik, mint az első világháború előtt, Európa két nemzedék alatt ismét világhatalmi tényezővé válhat, Oroszországgal szövetkezve pedig még inkább. Előbb azonban ki kellene vívnia a függetlenségét Amerikával szemben. 

Amerika vazallusa helyett globális hegemón, az Európai Unió helyett Európai Konföderáció, a NATO helyett Lisszabontól Vlagyivosztokig terjedő Európa-erőd – az európaiakban szunnyadó vitális energiák felszabadítása a „hatalom akarása” nietzschei koncepciójának szellemében. Ha az európaiak fehér földrészként akarják megőrizni maguknak Európát, nincs más opció számukra.

Gazdag István

„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.