loading
Menü
Támogatás

Magyar Péter tudhatja, ki az a Zsolti bácsi: Miért nem mondja ki nyíltan?

2026. jún. 8. 23:01
3 perces olvasmány
Kép forrása: Magyar Péter Facebook-oldala Kép forrása: Magyar Péter Facebook-oldala

Amikor tavaly ősszel bedobták »Zsolti bácsit«, akkor Magyar Péter felszólította Orbán Viktort, hogy amíg ki nem vizsgálják a dolgot, függessze fel Semjén Zsoltot a miniszterelnök-helyettesi tisztségből. Magyar akkor azt mondta, »talán a miniszterelnöknek is fontosabb lesz, hogy minél hamarabb kiderüljön, kik követtek el súlyos bűncselekményeket a politikai elit asszisztálása mellett egy évtizeden keresztül gyermekek sérelmére«” – írta Facebook-oldalán lapunk munkatársa, Lipták Tamás.

Zsolti bácsi ügyéről azóta sem tudni semmit” – tette hozzá az újságíró. A bejegyzés hétfő reggel látott napvilágot, Magyar Péter pedig 13 órakor – egyebek mellett a bicskei gyermekotthonban történt szörnyűségekkel – kezdte saját felszólalását, többször kiszólva a a volt kormánypárt ellenzékivé vált politikusainak.

A kormánypárti oldal tudja, ki az a Zsolti bácsi

A miniszterelnök tehát ismét a kegyelmi ügy köré építette politikai mondandójának részét. Lipták emlékeztet, hogy a választás után néhány héttel, április utolsó napjaiban a tiszás pártlap, a Kontroll tett közzé egy videóinterjút az egyik áldozattal, aki meg is nevezte Zsolt bácsit. 

Mi már tudjuk, hogy ki az a Zsolti bácsi” – írta a Kontroll, ám személyiségi jogokra hivatkozva nem nevezték meg a politikust. 

Lipták szerint azt azóta sem tudni, kihallgattak-e bárkit az új információk alapján, vagy egyáltalán Magyarországon tartózkodik-e az érintett személy. Hiszen mint írja, sem a Kontroll, sem a rendőrség nem tett közzé információt az ügyben.

Magyar Péter tudja, ki az a Zsolti bácsi?

A Zsolti bácsit saját állítása szerint ismerő Kontroll alapítója Magyar Péter öccse, Magyar Márton – hívta fel a figyelmet Lipták. Szerinte a testvérek pedig nyilván beszélgetnek egymással. Munkatársunk úgy fogalmazott: 

élek a gyanúval, hogy Magyar Márton elmondhatta Magyar Péternek, hogy ki is az a Zsolti bácsi”. 

Hiszen mint írja, a miniszterelnök öccse által alapított Kontroll már tudja ezt, hiszen ők maguk írták meg. Lipták Tamás reméli, hogy „a miniszterelnöknek is fontosabb lesz, hogy minél hamarabb kiderüljön, kik követtek el súlyos bűncselekményeket a politikai elit asszisztálása mellett egy évtizeden keresztül gyermekek sérelmére”. Ezért Lipták felteszi a kérdést Magyar Péternek, amire választ vár: 

Miniszterelnök úr! Tisztelettel kérdezem: Ki az a Zsolti bácsi?

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás