15 C
Budapest
2022. október 1., szombat
Magyar Jelen
BelföldGazdaságHírekKiemelt

Vendéglátás – még a lezárásoknál is nagyobb kárt okoz a Fidesz-féle “rezsicsökkentés”

A rezsiköltségek elszabadulása még a részrehajló, túlzó, felelőtlen lezárásoknál is nagyobb kárt okoz a vendéglátásban – fejtette ki FleschTamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke az ATV Egyenes beszéd hétfő esti adásában.

Flesch rávilágított arra, hogy nem önmagában csak az a baj, hogy a vendéglátóhelyek rezsiköltségei a többszörösei lettek hanem az is, hogy a potenciális vedégeknek szintén soha nem látott energiaköltségei keletkeztek. Úgy tűnik tehát, hogy a lakossági rezsicsökkentés csak a kormányzati propagandában létezik.

Eddig sem az átlag alatt fogyasztó nyugdíjasok jelentették a célközönséget

Abba kevesen gondolnak bele, hogy szállodába, étterembe inkább azok jártak, akiknek az energiafogyasztásuk nem fér bele az átlag alatti kategóriába. Most ők lesznek az elsők, akik kimaradnak a piacról, ők fogják legelőször átgondolni, hogy tényleg muszáj-e nekik kirándulni menni egy-egy évközi hosszú hétvégén.

Flesch Tamás a szállodákra nézve elmondta, az áramnál tízszeres, a gáznál nyolcszoros szorzóval szembesülnek néhányan. Példaként egy 150 szobás szállodát említett, aminek a rezsiköltsége eddig havonta 12-15 millió forint volt, ez mostantól 150 milliós tétel lesz, amit sokan nem fognak tudni kigazdálkodni.

Az éttermek üzemeltetési költségei is az egekbe emelkednek, sokan fogják emiatt lehúzni a rolót, hiszen a koronavírus-járvány ideje alatt a legtöbben felélték a tartalékaikat, és az iszonyatosan megemelkedett rezsiköltségeket nem fogják tudni ráterhelni a vendégekre.

Jelenleg 300-350 ezer ember dolgozik a turizmusban és a vendéglátásban Magyarországon, közülük sokan veszíthetik el a munkájukat. Flesch Tamás azt is elmondta, több javaslatot tettek le az asztalra, hogy a kormány miként tudna segíteni az ágazaton, de hozzátette, eddig nem látja a segítő szándékot.

(nyitókép:szallas.hu)

További híreink

“A sokszínűség a mi erőnk”

Irányi Dániel

EU-s nyomásra emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója

Irányi Dániel

Ausztria lakosságának már egyötöde migráns hátterű

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben