daextlwcn_print_scripts(false);

A várostól távol, saját lakó- és munkakörzetükben töltik napjaikat; és ha a munkával végeztek, állnak is tovább – írja a civishir.hu.

– Napokon belül benépesül a BMW Group gyárat építő vendégmunkások lakóbázisa, amely a gyárhoz közel, Debrecentől viszont távol épült fel az elmúlt hetekben. A több országból, köztük Magyarországról is érkezett építőipari szakemberek július közepén, végén költöznek be, megépítik a rájuk bízott objektumokat, majd 2024-ben már állnak is tovább. A „konténerlakópark” területén pedig kamionparkolót alakít ki a tulajdonos, a Debreceni Ingatlanfejlesztő Kft. (DING). Mindezt Szilágyi Csabától, a vendégmunkásokat alkalmazó cég, a Synergy Construction Hungary Kft. ügyvezető-helyettesétől tudtuk meg egy terepbejárással összekapcsolt beszélgetésen – írják.

– Két büfé, előtte tágas parkoló, zúzott kővel felszórt utak, a drótkerítések egyik metszésében felhúzott portásépület, kicsivel odébb földszintes, távolabb négy darab háromszintes konténerépület látható. Ez utóbbiak mindkét végében az amerikai emeletes házak tűzlépcsőjére hajazó vasgrádics – az elöl lévő a bejáratokhoz vezet, a hátulsó pedig menekülőútvonal tűz esetén. Az épületek elkészültek, a parkosítást éppen ottjártunkkor kezdték meg. Mindez a várostól jó néhány kilométerre, az épülő BMW-gyár hatalmas körforgalmától nem messze – folytatják.

A Mi Hazánk is nyomon követi a folyamatokat

Salánkiné Kuti Zsuzsanna, a Mi Hazánk debreceni elnöke elmondta portálunknak, hogy ő maga is személyesen megnézte a helyszínt, és meg tudja erősíteni az információkat.

– Mi továbbra úgy gondoljuk, hogy Magyarországon olyan gazdaságpolitikára van szükség, amely nem szorul vendégmunkásokra

– tette hozzá.

(Kép: Cívishír)

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);