Miért nincs még béke az ukrán búzaföldeken? – helyzetelemzés Stier Gábor külpolitikai szakértővel I.

Az egész világ, de Európa népei mindenképpen várják már, hogy véget érjen a közel négy éve tartó testvérháború az ukrán és az orosz nép között. Sokszor úgy látszott, eljön a várva várt pillanat, azonban Stier Gábor szerint a legutóbbi hetek fejleményei is azt mutatják, hogy csak óvatosan reménykedjünk, mert a békekötéshez vezető út még meglehetősen hosszan húzódik előttünk.

– A közelmúltban Moszkvában járt Trump elnök különmegbízottja Putyinnal tárgyalni. Ez jelentős előrelépést jelenthet a béke tekintetében?

– Sokan nagy reményeket fűztek ehhez a találkozóhoz, de áttörésről semmiképpen nem beszélhetünk. Nagyon sok még a felek közötti tisztázandó kérdés, sőt az alapkérdések még nem is kerültek igazán szóba. Számomra már az is meglepetés lenne, ha tavaszig jelentős változás állna be a békefolyamatban.

Visszagondolva, az alaszkai csúcs után megszületett a 28 pont, de ezt az ukránok nem fogadták el, hanem átírták. Az oroszok számára pedig vannak alapkövetelések: Donbasz átadása az ukránoktól, Ukrajna nem lehet a NATO tagja, illetve most már azt is szeretnék, hogy ne Ukrajna, hanem az Európai Unió ismerje el, hogy a háborúban elfoglalt területek mostantól Oroszország részét képezik.

Általánosságban az elmondható, hogy ha nem a realitásoknak – a fronthelyzetnek, tartalékoknak, kilátásoknak – megfelelő rendezési terv születne, az nem működne. Konkrétan pedig az mondható el, s ezt kellene látnia mindenkinek: Oroszország győzelemre áll!

Nem nagy győzelemre ugyan, de ha minden így folytatódik – mert Oroszország sokkal tovább fogja bírni –, akkor ebből még az is lehet. Az oroszok felgyorsulva mennek előre, az ukrán védelem egyre hézagosabb, az államukban pedig belpolitikai válság van. Ennek ellenére – kicsit visszás módon – Ukrajna úgy szeretné megszabni a békefeltételeket, mintha nyerésre állna. Ne felejtsük el, hogy a tárgyalóasztaloknál az a legfontosabb érv, hogy kinek van erő a kezében, s ez most Oroszország. 

– Nem csak Amerikából érkezett vendége Putyinnak, a közelmúltban Orbán Viktor is Moszkvában járt. Mennyire emeli az ázsióját, hogy Trump után most Putyin fogadta?

– Egyértelműen emeli, de itt két síkról is szó van véleményem szerint.

Az egyik mindenképpen Magyarország ázsiójának, országunk hírnevének, külpolitikai mozgásterének a növelése, illetőleg kiszélesítése. Ennek a szimbolikus része az, hogy a magyar kormányfőt partnernek tekintik, a világ vezetői beszélnek vele, meghallgatják véleményét. Ez a nemzetközi megítélés szempontjából számít.

A másik sík, hogy választások előtt állunk, tehát van egy belpolitikai vetülete is a dolognak. Ezekből a látogatásokból az derülhet ki nekünk, magyaroknak, hogy nem akárki a magyar miniszterelnök, a jó hazai megítélés pedig a közelgő választás kimenetele szempontjából számít.

Mindezek mellett van valami – ami ugyan összefügg a választásokkal, de a választások nélkül is fontos –, ez pedig Magyarország energiabiztonságának, az eddigi energiapolitikának, gazdaságpolitikának, vagy akár pénzügyi politikának a megtámogatása. Tehát Donald Trumptól kapjunk fölmentést a szankciók alól, vagyis továbbra is tudjunk orosz olajat vásárolni. Ez a háborús időszakban Magyarországnak nagyjából tizenöt százalékos hasznot hozott, ami könnyíti a költségvetés helyzetét, emellett bizonyos köröknek is jól jön.

A másik dolog, amiről alapvetően Washingtonban szó volt, hogy egyfajta pénzügyi védelmet kapnánk, vagyis szükség esetén, adott esetben áthidalóhitelhez is juthatna tőlük Magyarország.

Tehát azt gondolom, ezeknek a találkozóknak kettős hatása volt: az elismertség növelése, a mozgásterünk szélesítése nemzetközi szinten; belpolitikai vonatkozásokban pedig, a miniszterelnök, a kormány fontosságának, elfogadottságának kihangsúlyozása és kommunikálása a választók felé.

– Orbánnak tehát fontos volt, hogy Putyinnal is találkozzon, de vajon Oroszországnak, mennyire számít egy ilyen kapcsolat?

– Azt mondhatom, hogy kis méretünk ellenére számít, hiszen mi vagyunk szinte az egyetlen ország – talán Szlovákia és Ausztria jöhet itt még szóba –, amelyik az Európai Unió tagországai közül pragmatikus, jó tárgyaló viszonyban van Oroszországgal, s ezt az oroszok nagyra értékelik. Jómagam az elmúlt három-négy év során többször jártam Oroszországban, és elmondhatom ilyenkor mindig jó volt magyarnak lenni, mert ott nagyra értékelik Orbánt, és a magyar külpolitikai erőfeszítéseket.

– Az oroszok méltányolják Magyarország viselkedését, viszont az unióban ezért kapunk hideget-meleget.

– Erre csak annyit tudok mondani, hogy az Európai Unió megy rossz úton. Ő beevezte magát egy zsákutcába, és most csillogó szemekkel, és hatalmas léptekkel menetel a szakadék felé. Orosz vonatkozásban Európa most ugyanúgy rossz úton jár, mint járt 2016-ban, a migránsválság időszakában. Akkor is mindent kapott Orbán, amit csak lehetett – fasiszta, náci, rasszista stb. –, napjainkban pedig

már az EU-ban is az ő egykori bevándorláskezelési nézeteit vallják, csak úgy érzem, már meglehetősen későn. Félő, hogy megint késő lesz eszmélniük, és személy szerint abszolút egyetértek azzal, amit Orbán tesz, vagyis: nyitottnak kell lenni minden irányba. Mert bár mi ennek a nyugati politikai blokknak a részei vagyunk, attól még nem szabad lezárni minden más irányba vezető utat, mint ahogy azt az Európai Unió tette. 

Ha úgy tetszik, akkor nem Magyarországot hozom ellenpéldaként az Európai Unió viselkedésével szemben, hanem az Egyesült Államokat, amelyre egyáltalán nem lehet ráfogni, hogy oroszbarát lenne, de a saját nemzeti, birodalmi érdekeiből kiindulva, logikusan teszi meg a saját lépéseit. Ezt még a Biden-kormányzat alatt is így gondolták, és akkor is ilyen szellemben cselekedtek.

– A moszkvai látogatás kapcsán Friedrich Merz kijelentette, hogy Orbánnak nem volt európai felhatalmazása. Van ennek bármi jelentősége?

– Úgy gondolom, egy szuverén ország miniszterelnökének nincs szüksége felhatalmazásra, bár talán udvariasságból ezt megkérhette volna.

Viszont amikor korábban Orbán Moszkvában volt, akkor előtte nemcsak értesítette az Európai Uniót, de még találkozott is Merkellel. Megjegyzem, az akkori látogatása után ugyanazt kapta, jutalmul, mint most büntetésül, egyszóval nem volt semmi jelentősége a látogatás előtti bejelentkezésnek. Ha az Európai Unió pragmatikus, reálpolitikát vinne, akkor a jelenlegi feszült viszonyban valamiféle üzenetet is rábízna Orbánra, hogy azt adja át Putyinnak. Hiszen Orbán nem Európa-ellenes, nem az unió szétverésén dolgozik, ő egy erős Európai Uniót akar, de azt látja, hogy a jelenlegi vezetés politikája hibás.

– Trump letett az asztalra egy béketervet, amelybe az EU is szeretne belenyúlni. Képes lesz ezt megtenni?

– Megpróbál belenyúlni, de azt hiszem erre nincs igazán módja. Kaja Kallas – az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője – még azon is siránkozott, hogy nem tudni egyelőre, miről tárgyalt Ukrajna, az ukrán küldöttség és az amerikai küldöttség Floridában. Azt még kevésbé tudta előre, hogy miről tárgyal majd, Steve Witkoff amerikai elnöki különmegbízott Moszkvában. Magyarán a válaszom az, hogy Európa semennyire nem tudott belenyúlni a dolgokba, sőt azt sem tudta előre, hogy mi folyik majd a tárgyalásokon.

Az amerikai álláspont az, ha majd az európai biztonságról lesz szó, a dolgokba majd csak akkor szóljanak bele Európa vezetői, mert addig csak akadályoznák az egész békefolyamatot.

– Ha a békekötés feltételeibe nem is tud beleszólni az EU, Ukrajna támogatását folyamatosan hangsúlyozza. Van ehhez ereje?

– Ezt nem csak hangsúlyozza, mindent megtesz azért, hogy Ukrajnát minél tovább háborúban tartsa. Eleddig azt hittük, ha átadható fegyvere nincs is olyan mennyiségben Európának, mint szükséges lenne, majd pénzért vesz Amerikától, de az paradox helyzet, hogy erre egyre kevésbé van pénze. A fegyverek eladása pedig elsősorban Amerikának jó üzlet, hiszen Európa fizet, Amerika pedig szállít. De fegyverek nélkül Ukrajna még a jelenlegi állapotot sem tudná fenntartani, nemhogy fordítani a háború menetén, hiszen egyre inkább érvényesül az orosz fölény a frontokon. Ez nem egy elsöprő orosz győzelem, de ők motollaként mennek előre, és őrlik föl Ukrajnát.

– Abban is bízott Európa, hogy majd Oroszország gazdaságilag összeomlik. Bevált ez a terv?

– Egyáltalán nem vált be.

Az európai elképzelések arról szólnak, hogy Oroszországot háborúban, konfliktusban kell tartani, és a szankciók által is gyengíteni. Viszont most az látszik, hogy inkább az európai gazdaság gyengült meg, őrlődött fel.

Természetesen ebben a háborúban Oroszország sem erősödik, de azt érdemes lenne megnézni – főleg az ütésálló képesség viszonylatában –, hogy melyik fél bírja ezt a háborút jobban, melyik szenved jobban tőle, és melyik károsul jobban benne. Úgy gondolom, az Európai Unió, legalább annyira megszenvedi ezt a saját maga által generált politikát, mint Oroszország.

Persze nem arról van szó, hogy amikor 2022-ben kitört a háború, akkor arra az uniónak nem kellett volna reagálni, hanem arról, hogy úgy reagáljon, hogy az ne neki fájjon annyira – vagy esetleg még jobban –, mint a megbüntetni szándékozott félnek. Mert ha ez így van, akkor az európai vezetők valamit nagyon nem tudnak, nem látnak a pályán, egyszerűbben megfogalmazva: ők rossz politikusok. 

– Említette, hogy az oroszok – ha lassan is – folyamatosan mennek előre. De vajon meddig akarnak eljutni? Valós az az EU által folyamatosan hangoztatott üzenet, hogy egész Európát el akarják foglalni?

– Lehet ilyenekkel riogatni, de ez butaság, mert ez kezdettől fogva nem területszerző háború volt. Arról szó sem volt, hogy Oroszország területi értelemben meg akarja hódítani Ukrajnát, sokkal inkább egy puccsot szerettek volna kirobbantani, és egy másik kormányt hatalomba segítve megszerezni a politikai hatalmat Ukrajna felett. De később

Oroszország belecsúszott egy nem tervezett, hosszú, klasszikus háborúba, és ugyanez történt – ha nem is katonailag – az unióval is. Az EU-val azért, mert úgy gondolta, hogy most ki lehet fektetni Oroszországot, mert lehet, hogy az az ország mégsem olyan erős. De már látszik, hogy ebben is tévedtek.

– Közel negyedik éve tart a háború. Miben változtak Oroszország céljai, és ha igen, miért?

– Változtak, időközben innentől már lettek területi célok is, mert ez elengedhetetlenül adódott. Azért is változott a helyzet, mivel a két népköztársaság – Luhanszk és Donyeck –, ahol orosz, illetve orosz ajkú többség van, mindenképpen Oroszországhoz akar tartozni. A következő lépcsőfok lett a Donbasz egészének területként való megszerzése, majd utána a négy alkotmányosan Oroszországhoz csatolt terület – Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon, illetve a Krím – felett, területi értelemben és katonai eszközökkel az ellenőrzés megszerzése. Mindenképpen fontos ezen belül a donyecki terület még ukrán kézen lévő húsz százalékának a megszerzése, mert ez is a háború alapvető céljai között van.

Szerintem egyébként területileg Zaporizzsja és Herszon kérdésében – ha egyébként nagyon konstruktívak lennének a tárgyalások –, akkor Oroszország tudna engedni. Ha viszont nem lesz megállapodás – és úgy látom nem lesz olyan gyorsan béke –, ha nagyon húzódik a dolog: Ukrajna és Európa ellenáll; Trump pedig nem tudja átvinni azt, amit jelenleg 28 pontban leírt, akkor életbe léphet az orosz B terv.

Ha pedig ez az orosz terv életbe lép, már nem zárom ki, hogy az oroszok katonailag kimennek egészen a Transznisztriáig – tehát Moldováig –, és Ukrajnát elvágják a tengertől. De ez csak akkor lenne lehetséges – aminek van realitása –, ha összeroppanna Ukrajna. Hiszen ez az ország nemcsak belpolitikai válságban van, de a frontokon, katonailag is egyre rosszabbul állnak.

Kétrészes interjúnk folytatásában szakértőnkkel Ukrajna helyzetét, lehetőségeit, védelmi képességeit, illetve az államvezetésükben tetten érhető visszásságokat, korrupciós gyakorlatot fogjuk elemezni.