Imával védték a baloldaltól a templomot a Ferenciek terén (+VIDEÓ)

Hadházy Ákos és a baloldal utoljára „tüntethetett” a templomtól néhány méterre. A Ferenciek terén egy jobboldaliakból álló csoport rózsafüzér-imádsággal állt ki a múlt héten megtámadott atya és a templom mellett.
Nagyjából félszázan gyűltek össze kedd délután a Ferenciek terén, hogy rózsafüzér-imádsággal álljanak ki a templom védelmében. Velük párhuzamosan gyülekeztek Hadházy Ákos „tüntetésére” azok a baloldaliak, akik egy hete úgy érezték, az ő bosszantásukra szólnak a templom harangjai. A téren ezúttal kevesebb volt az obszcén feliratú tábla, de így is akadt, míg a hangszórókból továbbra is uszító, trágár szövegeket lehetett hallani.
Videónkban mindkét oldalról igyekeztünk megszólaltatni a résztvevőket. Az imádkozók a vallás, a templom melletti kiállás fontosságát hangsúlyozták leginkább. A baloldali felforgatók – akiknél ismét voltak obszcén tartalmú táblák – szerint a harangzúgás elnyomja a szólásszabadságot, de volt olyan is, aki szerint Reisz Pál atya volt a hibás a kialakult helyzetért.
Többen is azt vágták az imádkozók fejéhez, hogy miért nem foglalkoznak a pedofil ügyekkel. Azonban, amikor kiderült, hogy egyebek mellett a Szőlő utcai esetet is a Magyar Jelen robbantotta ki, csak a hebegés és a habogás maradt a vádaskodóknak.
Ez volt egyébként az utolsó alkalom, amikor a templomtól néhány méterre zajlott a rendbontás, ugyanis a jövő héttől a tér egy távolabbi részén gyülekezhet majd a baloldali társaság.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás