„Az élet sokféleképpen próbára tudja tenni az ember kitartását: vagy azzal, hogy nem történik semmi, vagy azzal, hogy minden egyszerre történik.”
(Paulo Coelho)
A napokban jöttem rá, hogy inkább agnosztikus vagyok, mint a szó ortodox értelmében vett keresztény. Nem lettem ateista! Ó az nem… Filozófiai síkon azonban megfontolandó Nietzsche kijelentése. – Isten halott: ám az ember természete már csak olyan, hogy talán még évezredekig lesznek barlangok, amelyekben megmutatják az Isten árnyékát. És nekünk (…) még az árnyékát is le kell győznünk! Mit jelent ez? A felvilágosodás utat nyitott a mitikus isten-kép tagadásának. A poszt-kommunista diktatúra ejtette sebek folytán – sokak számára – az Isten megszűnt létezni – magára hagyta az embert ezen a világon, vagy tán sosem létezett, ha mindezt eltűri. Az érzékeink mégis annak adják tanúbizonyságát, hogy mindent az Élő Isten, az Öregisten, őseink Istene hív életre, aki minden létező eredete. Ő a forrása minden erénynek. Ha ennek esélyét is tagadjuk, úgy nem marad más az ember számára, mint a véletlen és a valószínűség zsarnoksága.
Valóban az eredendő „bűn” rovására írható, és ez által nyer igazolást az összes szenvedés, fájdalom, halál, gyűlölet, szerencsétlenség és zsarnokság ezen a földön? Micsoda beteges koncepció! Ennyi nyomorúságot szabadjára engedni! Tiszta elmére vall-e az elrendelt és mindnyájunk által megtapasztalt valóság természete? Az ortodox dogmarendszer hitvilágában istenkáromlás az a nézet, miszerint az emberiség nyomora egy pszichopata gyilkos, nem pedig az isteni gondviselés eredménye. Ám a gonosz aktív léte a lesújtó gondolatmenetet látszik igazolni…
A kinyilatkoztatott igazság, mely a bölcsesség és a végtelen hosszútűrés képében ölt testet, elpusztítja a babonát és a beteges berögződéséket. Mert a múlt riasztó árnyai az emberiség beteges hiedelempanteonja – az emberi psziché önvédelmi mechanizmusának mellékterméke. S ha lámpást gyújtunk a nyirkos homályban, és a barlangok faláról eltűnnek a múlt bálványai, az ideák hasonmásai, árnyékképei, hirtelen mindenki látni fogja a kinyilatkoztatott valóságot. Az érzékek kapujának megnyitása önazonosságunk meglelése, a rideg és barátságtalan valóság felfedezése, a jó és a rossz megismerése, e mátrixon túl mutat. Hirtelen minden annak látszik majd, ami valójában: határtalannak. A tömegek gyakran mégis a hazugságot, a szemfényvesztést választják. Ezt a jelenséget jól illusztrálja a Mátrix film egyik jelenete, melyben Cypher egy ügynök társaságában steaket eszik, és arról a megtévesztő illúzióról beszél, amelybe ő önkéntesen visszamenekülne a tudatosság állapotából. Szánalmas?!
Milyen görbe tükör előtt zajlik ez a komédia, ahol Gyurcsányné Dobrev Klára pereputty-törvénynek aposztrofált vagyonelkobzással fenyeget? Éppen Dobrev Klára! Ahol Kanász-Nagy Máté a Hír Tv Csörte: A nap vitája műsorában marxista tételeket citál kormányprogram címén? Hány százmillió áldozatra van még szükség ahhoz, hogy az emberiség – és ezen belül a magyarság – végérvényesen leszámoljon a militáns és tömeggyilkos utópiák népszerűsítésével? Hány padlást kell még lesöpörni, hány „kulákot” és „osztályellenséget” kell még Recskre deportálni, hány Rákosi reinkarnációnak kell még terrorizálnia a népet, hogy az végérvényesen leszámoljon a Dobrevekkel, Gyurcsányokkal… a zöld álarc alatt megbúvó internacionalista marxista Kanászokkal? Miért nem gyűlöletbeszéd a lámpavassal, az Ifa platóval a börtönben homoszexuális nemi erőszakkal fenyegetőző önjelölt kormányváltók verbális támadása? Meddig tűrjük mindezt? Tán egy új tanácsköztársaság kell, hogy felismerjük a helyzet komolyságát? Tán egy új „Tisza István” gyilkosság kell, hogy felébredjünk?
Sokat szenvedett pátriánk szülötte, Lugosi Béla vitte sikerrel az ezüst vászonra először Bram Stoker Drakula grófját. Drakula személyét a hátborzongató, vérrel terhelt allegorikus fikció tette vonzóvá. Egy eltérő, ám nem kevésbé sötét múlt keretrendszerét ma nem Lugosi, hanem Gyurcsány Ferenc viszi színpadra Magyarországon. A morbid bohózat íróját ez esetben nem Stokernek, hanem Marxnak hívják. A sokszor saját vélt tehetségének befolyása alá kerülő „honatya” színészi képességben ugyan alul marad Lugosival szemben, azonban a DK-hadsereg – Lugosi alakításával ellentétben – valódi vérszomjjal támadja a magyar nemzet jövőképét. Főszerepben Gyurcsány Ferenccel, ő ma a szentek vérétől megrészegedett pátosszal idézi meg a gyilkos bolsevik szellemet. Vlad Dracul karóba húzta a népét, Gyurcsány elvtársi módszereket szorgalmaz. Felesége az ötvenes évek Rákosi légkörét idézi meg, míg politikai csicskásai a savkád és a lámpavas között vacillálnak. A bolsevikek – nevükkel ellentétben – nem a többség, hanem a kisebbség voltak… a DK pedig sem nem koalíció, sem nem demokratikus. Gyomorforgató! A múlt kísértő, sötét démonaitól, hamis isteneitől nehéz a szabadulás!
A fenti Coelho idézet szellemében Hérakleitosz görög filozófust idézve: „Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba…”. Mi vajon hányszor léphetünk még bele a marxizmus posványába – kérdezem fogyó türelemmel? Hány emberáldozatra lesz még szükség a zsarnok vérszomjának csitítására? Az ismét fenyegető és testet öltő vörös terror ellensúlyozása okán most valóban szükségünk lenne az isteni gondviselésre! Jogos-e Nietzsche felvetése? Halott-e az Isten, ha ismét eltűri a gonosz előretörését? A konklávé dolga, hogy őrizze a hit tisztaságát a filozófus dolga ellentétben, hogy az egyetemes elme határait kitolja. A Pantokrátor, a világegyetem mindenható ura pedig az egyensúj megőrzése felett őrködik. Míg nem a gyűlölet, hanem Isten létének kérdése foglalkoztat bennünket, úgy tartom van esély az ármány megfékezésére. 2022 fontos mérföldkő lesz a magyar nemzet számára. De ez alkalommal végérvényesen le kell számolnunk a múlt kísértő árnyékaival!
Szakállas Atilla
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
