loading
Menü
Támogatás

1 milliárd 600 ezer forintot költ a kormány a holokauszt évfordulójára

2023. nov. 14. 21:00
2 perces olvasmány
1 milliárd 600 ezer forintot költ a kormány a holokauszt évfordulójára

A kormány a jövő évi költségvetésből 1 milliárd 600 ezer forint forrást biztosít a holokauszt 80. évfordulójára. A kormányhatározatot Orbán Viktor írta alá, a végrehajtásért Varga Mihály, illetve Gulyás Gergely a felelős - írja az Index.

A legfrissebb Magyar Közlöny szerint a kormány a magyarországi holokauszt 80. évfordulójához kapcsolódó programok megvalósításával kapcsolatban úgy határozott, hogy



A JÖVŐ ÉVBEN 1 MILLIÁRD 600 EZER FORINT FORRÁST BIZTOSÍT.

A kormányhatározatban leszögezték, a kormány egyetért a magyar zsidóság deportálása 80. évfordulójának méltó megemlékezését szolgáló programok megvalósításával.

A pénzügyminiszter a felelős, hogy – a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonása mellett – a jövő évi központi költségvetésből forrást biztosítson nonprofit, társadalmi, civil szervezetek és köztestületek támogatására.
Határidőnek a forrás rendelkezésre állását követően azonnali időpontot szabták. A kormányhatározatot a miniszterelnök jegyzi.

Van, amire viszont nem jut pénz


- Az országban összesen több mint 280 állami beruházás áll le hosszabb-rövidebb időre - erről pedig már a szoljon.hu számol be.


- Egyelőre nem épül meg a városban a Gulág Múzeum és Emlékhely – jelentette be közösségi oldalán a polgármesteri hivatal. A fejlesztés szünetelésének okairól azt közölték, hogy az országban összesen több mint 280 állami beruházás áll le hosszabb-rövidebb időre a költségvetési spórolás miatt. Az intézkedésről a közelmúltban Lázár János építési és beruházási miniszter döntött, listáján a Gulág-Gupvi Múzeum és Emlékhely is szerepel - írják.
A városháza emlékeztetett: Cegléd még 2017-ben nyert forrást a Gulág Emlékhely kialakítására, de a megvalósítás bizonytalan ideig várat magára.

A kiállítóhely az egykori laktanyában meghalt, fogvatartott, illetve onnan a Szovjetunióba, malenkij robotra vagy Gulág-táborokba hurcolt civileknek és hadifoglyoknak állított volna emléket.

(Kép: Orbán Viktor Facebook-oldala)


Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás