loading
Menü
Támogatás

13 éves, korábban már rabolt, de most késelt a lány

2020. jan. 3. 09:15
1 perces olvasmány
13 éves, korábban már rabolt, de most késelt a lány

Letartóztattak egy 13 éves diáklányt, aki a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség szerint 2019. december 29. napján egy esztergomi gyermekotthonban hátba szúrta 15 éves iskolatársát.

Az ügyészség szerint a lány egy 11,5 cm pengehosszúságú késsel a jobb lapocka alatti részen szúrta meg iskolatársát, aki súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az igazságügyi gyermekpszichiáter szakértő elsődleges véleménye szerint a gyanúsított a bűncselekmény elkövetésekor rendelkezett a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással, így az általa elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt büntethető.

A gyanúsított ezt a bűncselekményt felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el. A gyanúsított letartóztatását életkorára figyelemmel javítóintézetben szükséges végrehajtani.

(index, fotó illusztráció)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Nyílt sisak
Összes
Friss hírek