4.3 C
Budapest
2021. április 15., csütörtök
Magyar Jelen
Belföld Kiemelt

Hiánypótló: LGBTQ mesekönyvek a polcokra

Megjelent az első LGBTQ(P?)-mesekönyv, melynek kiadója nem más, mint a Labrisz Leszbikus Egyesület, a mesék pedig a régi klasszikusok meggyalázott modernizált változatai.

A Nyugaton uralkodó véleményterroristákhoz és PC-propagandistákhoz hasonlóan a Labrisz sem vette a fáradtságot, hogy saját kútfőből írjanak új történeteket, inkább a régi klasszikus meséket módosították úgy, hogy azok kellően “21. századiak legyenek”.

Így lettek a fehér, heteroszexuális rémisztő képződmények helyett a főhősök homoszexuálisok, “transzneműek”, cigányok, mozgássérültek, idősek, vagy éppen örökbe fogadottak.

A könyv a „Meseország mindenkié” címmel jelent meg, és már megrendelhető a szervezet honlapján.

Ennek a mesekönyvnek minden gyerekszobában ott van a helye

– méltatta a „művet” Gyurkó Szilva gyermekjogi szakértő.

A „Meseország mindenkié” megjelenése feltehetőleg legalább akkora öröm a momentumosoknak, mint a belpesti romkocsmásoknak, ugyanis az igazi “európéer párt” honlapján még augusztusban jelent meg egy olyan írás, amely szerint az óvodások érzékenyítése érdekében LGBTQ(P?)-mesékre van szükség.

(Magyar Jelen / 888.hu – Fotón az ötletgazda, Gyurkó Szilvia – Forrás: 24.hu)

További híreink

Továbbra is nő világszerte a fertőzöttek száma, a WHO növeli a járvány elleni küzdelemhez szükséges szállítmányokat

Dunai Tibor

“Most órák alatt halnak meg huszonévesek, akik fél éve nagyon enyhe tünetekkel átestek a betegségen” – állítja Falus

Irányi Dániel

Oltás után fertőződött meg koronavírussal egy németországi idősotthon 14 lakója

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben