loading
Menü
Támogatás

38 fokban kénytelenek dolgozni az orvosok egy pécsi rendelőben

2021. jún. 25. 21:36
1 perces olvasmány
38 fokban kénytelenek dolgozni az orvosok egy pécsi rendelőben

Több beszámoló alapján is pokoli körülmények uralkodnak a Lánc utcai rendelőintézetben. A 36-38 fokban a rendelő dolgozói vizes rongyokkal próbálják magukat hűteni, többen is rosszul lettek a műszak alatt.

A rendelőintézet a pécsi önkormányzat fenntartásával működik,

a legmeglepőbb az, hogy az önkormányzat tájékoztatása szerint a hűtés üzemel.

A forróságban az elmúlt időszakban többen rosszul lettek, volt olyan orvos, aki elszédült miközben a beteget vizsgálta.

Egy panaszos elmondta, a vezetőség mindig más és más kifogásokat hoz, érdemben nem foglalkozik a problémával.
Tavaly, amikor hasonlóan rossz volt a helyzet, még fenyegetés is elhangzott, hogy senki se merjen a sajtóhoz fordulni

- számol be a bama.hu.

Akik a vakcina beadatására érkeztek, azoknak több órán keresztül kellett a forró folyosón várakozni, természetesen maszkban.

A pécsi önkormányzat azt kommunkálja, hogy a megfelelő szakemberrel átnézették a berendezést és mindent rendben találtak, úgy gondolják, hogy a nem megfelelő szellőztetés lehet az oka a rekordmelegnek. Ennek ellenére kiszivárgott információk szerint javításokat helyeztek kilátásba, de a folyosón ezekkel együtt sem lesz hidegebb 27 foknál.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek