A Mi Hazánk pártigazgatója Szabadi István lesz a harmadik, nemzeti út jelöltje a kiskunhalasi (Bács-Kiskun megye 5-ös számú OEVK) központú választókerületben 2022-ben. Szabadi István maga is kiskunhalasi, a városban neveli gyermekeit, tagja a település közgyűlésének és a Bács-Kiskun megyei közgyűlésnek is, így jó esélyekkel vág neki az országgyűlési választásoknak.
A pártigazgatót a környéken aligha kell bemutatni, a sajtótájékoztatón a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, Toroczkai László is jelen volt.
Toroczkai kiemelte, hogy a Mi Hazánk egyedüli ellenzéki pártként mind a 106 körzetben olyan jelöltet állít, aki semmilyen politikai, vagy gazdasági nyomás hatására nem lép vissza a Fidesz, vagy az egyesült balliberális oldal javára.
Szabadi István lapunknak úgy fogalmazott, hogy
nem kötünk elvtelen kompromisszumokat a hatalom minden áron való megszerzéséért. Mi az értékelvű politizálásban hiszünk. Mi a tisztességes, becsületes és dolgos magyar embereket fogjuk képviselni a parlamentben, ha erre felhatalmazást kapunk. Ez a harmadik út!
A Mi Hazánk jelöltje a politikai harmadik út mellett, egy nem létező útról is szót ejtett.
Az elkerülő út Kiskunhalas mellett elfelejtett ígéret. Erre 1998 óta várnak az itt élők. Az M9-es autópálya is csak vágyálom, hiába az eddigi ígéretek. Az utak többségének az állapota továbbra is rendkívül rossz, vagy a drága, de annál hitványabb kivitelezés miatt már ismét nyomvályússá vált. Kecel és Kiskunhalas közti forgalmas útszakasz teljes hosszában történő felújítása még tervszinten sem merült fel az elmúlt parlamenti ciklusok alatt.
A közbiztonságról pedig csak annyit, hogy ha Tompán csak úgy egy utcán sétáló embert majdnem megölhettek a cigányok, akkor láthatjuk, hogy erre a problémára kizárólag csak a Mi Hazánknak van és lesz megoldása a jövőben. Pláne úgy, hogy erről semmilyen média nem számol be. Nyilván azért, mert cigányok voltak az elkövetők.-tette hozzá Szabadi
A választókerületnek valódi képviseletre lenne már szüksége. Minden olyan elképzelést, tervet, beruházást és célt támogatni fogok, ami a térségben élő emberek érdekét szolgálja. Fontos azonban megjegyeznem, hogy az egyoldalú, korrupt és előre lejátszott terveket (mutyikat) minden erőmmel ellenezni és tiltani fogom!
Befejezésként arra hívnám fel a figyelmet, hogy a 2022-es parlamenti választáson Magyarország jövője lesz a tét. Ha jövő év tavaszán csak Orbán rendszere és Gyurcsány balliberális összefogása közül választhatnának az emberek, akkor biztosan nem fog változni semmi. Egyedül a Mi Hazánk Mozgalom fogja kivezetni, kirángatni az elmúlt 30 évből Magyarországot. -zárja gondolatait Szabadi István.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!