Hazánkban, ha kimondjuk azt a szót, hogy karácsony, az emberek többségének egyből a karácsonyfaként feldíszített fenyőfák ugranak be. Ha pedig a fenyőfák díszítésénél tartunk, az semmiképpen nem nélkülözheti az ágakon lógó szaloncukrokat. Mi magyarok pedig büszkék vagyunk arra, hogy a legfinomabb szaloncukrok a Szamos Marcipán Kft. által gyártott termékek, ezért az ünnepek közeledtével Kelényi-Kovács Dórával, a cég fejlesztési vezetőjével készítettünk interjút.
– A Szamos nevet nagyon sokan ismerik, mit lehet tudnunk a cég múltjáról és jelenéről?
– A cég alapítója Szamos Mátyás, aki 1935-ben cukrásztanoncként a híres cukrásznál, Augusztnál tanulta ki a marcipánrózsa készítésének fortélyait, s ettől kezdve beleszerelmesedett ebbe az anyagba. A későbbiekben gyermekei is folytatták a cukrászati tevékenységet, sőt ma már a harmadik generáció is intenzíven részt vesz a vállalkozás munkájában.
A marcipánrózsa azóta is megmaradt, mint cégünk ikonikus terméke, csak kicsit átalakult, modernebb, exkluzív csomagolást kapott. Egyébként minket sokan csak a marcipán készítésével kötnek össze, pedig napjainkra nagyon széles termékpalettánk alakult ki. Van egy saját gyártóüzemünk Pilisvörösváron, és cukrászda hálózatunk is, ami 22 üzletből áll. Ezekben saját készítésű süteményeink mellett, desszertjeinket, csokoládéinkat, most karácsony tájékán az időszaki sláger termékeinket – a bejgliket – is megvásárolhatják a vendégek. De nem csak a hazai piacon vagyunk ott, hiszen exportálunk a világ távoli pontjaira is, Kanada vagy Ausztrália lakói is hozzájuthatnak az általunk készített finomságokhoz. S mivel modern korban élünk nem csak az üzletekben – több hazai multi polcain is ott vannak a termékeink – hanem a webshopunkon keresztül is ki tudjuk elégíteni a vásárlói igényeket.
Egy számot már említettem a 22 cukrászüzletet, de ha a kollégáinkat számolom – mindenkit, azokat is, akik az üzemben vagy az üzletekben dolgoznak – akkor olyan 450-500 fő dolgozik a cégnél. A termelési volumenünk nagyságára pedig jellemző, hogy csak szaloncukorból olyan 200 tonnát gyártunk évente.
Magyarországon nagyon sokan ismerik a Szamos cégnevet. Legtöbben tudják, hogy ez egy magyar családi vállalkozás – 100%-ban magyar tulajdonosi körrel – s azt is, hogy minőségi alapanyagokat használunk. Szerintem ez utóbbi sokat számít, hiszen egyre tudatosabbak a fogyasztók, egyre többen megnézik, hogy mi az, amit megvesznek. Napjainkban talán a nehezebb gazdasági körülmények között jobban megfontolja az ember, hogy most akkor mi az, amire kiad. De hogyha azt vélelmezi, hogy a mi termékeink minőségiek, megkóstolja, és az íz is ezt visszaigazolja, akkor újra és újra nálunk fog vásárolni. Mert mi nem egyszer szeretnénk valakinek valamit eladni, hanem azt szeretnénk, hogy visszatérő, elégedett vásárlóink lennének. Pontos adataink nincsenek a nálunk kapható márkák piacvezetése tekintetében, de azt gondolom, hogy a top tízben biztosan benne vagyunk.
– Említette a gyártási volument, gondolom ekkora mennyiséghez már magas fokú gépesítés szükséges.
– Természetesen vannak modern gépeink, amik segítik a gyártást vagy a csomagolást. Az egyik legérdekesebb ilyen eszköz a tortaszeletelőnk, ami nem késsel, hanem nagynyomású vízsugárral vágja egyenlő szeletekre az egész tortát. A gépesítések mellett azonban még mindig vannak olyan termékeink – például a meggyel töltött marcipán desszertünk – amik kézi munkával készülnek.
Azonban akár gépi, akár kézi munkával is készül el nálunk valami, a legfontosabb szempontot, a kiváló minőséget mindennél előtérbe helyezzük. Azt tudnia kell minden nálunk vásárlónak, hogy a pénzéért valóban a legjobb minőséget kapja meg nálunk. A vevők tehát megvehetik a termékeinket – a süteményeink csak ezekben kaphatók – a saját cukrászdahálózatunk üzleteiben, a csomagolt bonbonjainkat, táblás csokoládéinkat a nemzetközi kereskedelmi hálózatok boltjaiban, illetve minden termékünk megrendelhető a neten keresztül a web shopunkból is.
– Az önök neve – mint említette – összefügg a marcipánkészítéssel, valójában mi a múltja és miből is áll ez az édesség?
– A marcipán középkori eredetű édesség, Perzsiából került át Európába, a 13. században. Itt Velencében készítették először, neve a város védőszentjére, Szent Márkra utal, a marcipán latin neve ugyanis panis martii, jelentése: Márkus kenyere.
Összetételét tekintve nagyon egyszerű, hiszen szinte csak tisztított mandulából és cukorból áll. Alapesetben a marcipánbonbon egyszeres marcipánból készül, ami azt jelenti, hogy egy-egy a mandulának és a cukornak az aránya benne. Hogyha viszont valami figurális terméket készítünk, akkor adunk hozzá színezőanyagot – mi csak természetes színezékeket használunk – és ebben az esetben növelni kell a cukor arányát, hogy a figura formálható legyen. Itt jegyzem meg, hogy a Szentendrén található Marcipánmúzeumunkban a legkülönbözőbb témákban – többek között mesefigurák, történelmi nagyjaink, életnagyságú hírességek– találhatóak színezett figurális marcipánszobrok, amiket nem túlzás valóságos műalkotásoknak nevezni.
Ha viszont desszert készül a marcipánból, akkor dúsítani lehet, például lehet beletenni aprított pörkölt mandulát, vagy mondjuk valamilyen gyümölcsvelőt.
Mi tehát minőségi alapanyagokat használunk, de azért kaphatók a piacon olyan „marcipánok” is, amik nem is mandulából készülnek, hanem mondjuk barackmagból, ezt percipánnak hívják. Van olyan termék is, ami csak marcipán ízű, vagy marcipános. Mostanában egész különleges dolgokba is bele lehet futni, a tekintetben, hogy milyen összetevőket raknak bele valamibe, és ha valaki nem nézi meg, és nem olvassa el, akkor marcipánként vesz meg valamit, de tulajdonképpen nem marcipánt kap. A mandulatartalom is nagyon fontos, mert például marcipánkenyeret is lehet csinálni, aminek szintén sokkal kevesebb a mandulatartalma. Ha tehát valaki egy üzletben marcipánt vásárol, érdemes odafigyelnie, hogy az milyen összetevőket, és milyen arányban tartalmaz.
– Karácsony közeledtével a másik nevezetes termékükről, a szaloncukorról is érdemes szót ejtenünk. Mi a különleges a Szamos szaloncukrokban?
– Azt talán nem is kell mondanom, hogy ez a termékünk is prémium kategóriás, vagyis minden igényt kielégít. A vásárlóknak a kínálatra sem lehet panasza, hiszen a weboldalunkon, több mint 25 féle ízből válogathatnak.
Kezdetben leginkább marcipán szaloncukraink voltak, de a marcipán egy picit megosztó, mert nem mindenki szereti ezt az édességet. Úgyhogy a szaloncukrainknál is figyeltünk erre, megjelentek a csokoládés szaloncukrok is. Sőt észlelve az igényeket ma már van mézeskalács ízű szaloncukor, sós karamellás, de klasszikusabb is, mint például mogyorókrémes. Emellett a süteményes ízek is megjelentek – ami nálunk különösen fontos, mert sokan a cukrászdáinkról és a süteményeinkről ismernek minket, – így lett Eszterházy, dobos, és isler szaloncukrunk is. Az egyik idei újdonságunk az a zserbó ízű, sőt már pisztáciásunk is van. Nekem nagy vágyam volt, hogy hozzuk be a pisztáciát, mert az nem lehet, hogy a Szamosnál nincs ilyen ízű szaloncukor. Egyrészt mert én nagyon szeretem – de természetesen ez csak mellékes ok – másrészt ez egy nagyon nemes alapanyag. Mi sok olajos maggal dolgozunk, mandulával, dióval, mogyoróval, így a pisztácia abszolút beleillik a választékba. Sőt mondok még egy különlegességet, az idei évben a Törley céggel is indult egy együttműködésünk, úgyhogy Törley pezsgőkrémes szaloncukraink is vannak, s ha ajánlhatok közülük valamit, akkor személy szerint nekem a Chardonnayízesítésű a kedvencem.
Végül meg kell említeni, hogy itthon nagyon-nagyon népszerű a zselés szaloncukor is, ami nálunk valamilyen szinten ugyancsak kuriózum. A mienkben ugyanis tényleg gyümölcsvelő van a zselében, nem pedig aroma. Mi mindenbe szeretjük a megkívánt dolgokat beletenni, s bele is teszünk mindent, aminek benne kell lennie. Ezért olyan a termékeink minősége, ami miatt keresik azokat a polcokon, illetve nagy számban térnek vissza hozzánk a vásárlóink.
Tölgyesi Tibor
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!