loading
Menü
Támogatás

A csörögi romák megkapták az iskolai szegregáció miatt megítélt kártérítésüket

2020. jan. 28. 20:21
1 perces olvasmány
A csörögi romák megkapták az iskolai szegregáció miatt megítélt kártérítésüket

A gyöngyöspatai romákkal ellentétben a Pest megyei Csörög település egykori cigány diákjainak néhány hete kifizették az oktatási szegregáció miatt számukra megítélt kártérítéseket, derül ki a 168 Óra riportjából



A cikk szerint a település hét fiatalja 12 évnyi pereskedés után decemberben – közvetlenül karácsony előtt – végül megkapta a tankerülettől azt a kártérítést, amelyet az őket ért hátrányokért ítéltek meg nekik. A csörögi romákat a gyöngyöspataiakat is képviselő Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) segítette - írja az Index.

A 168 Óra riportjából kiderül: 2008 márciusában a CFCF akkori ügyvédje, mai kurátora, Farkas Lilla, nyolc csörögi roma diák (akik a sződi Hunyadi János Általános Iskola tanulói voltak) nevében keresetet nyújtott be az iskola és az iskolát fenntartó önkormányzat ellen. A nyolc tanuló egymillió és 1 millió 400 ezer forint közötti kártérítés megállapítását kérte a bíróságtól.

Az ügy végül 2019 végén peren kívüli egyezséggel zárult, így kapták meg a csörögi romák az iskolai elkülönítésük és az alacsonyabb színvonalú oktatásuk miatt a kártérítést.

(168 óra, Index nyomán)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás