Brutális támadás történt a celldömölki vasútállomáson

Egy tartósan súlyos beteg középkorú férfit (aki egyben régi szimpatizánsa a Mi Hazánknak) bántalmazott egy cigány származású férfi, erről tájékoztatták szerkesztőségünket.
Konkrétan belekötött a mosdóban egy szóváltást követően, majd megütötte, földre lökte és rugdosta. A biztonsági szolgálattól hiába próbált segítséget kérni „nem akartak belefolyni az esetbe" és elmondása szerint nem is segítettek.
A sértett természetesen jogi útra kívánja terelni az ügyet, erről a későbbiekben fogunk tájékoztatást adni. Egyébként nem először hallani már arról, hogy a Szombathely–Celldömölk–Veszprém–Budapest vonalon már itt, a Nyugat-Dunántúlon is folyamatosan vegzálják az utasokat – főleg az esti órákban –, ittas vagy bedrogozott cigány származásúak.
A Mi Hazánktól úgy értesültünk, hogy a vármegyei képviselő-testület nemrég fogadta el a rendőrség éves beszámolóját, amely megfelelőnek ítéli a térség közbiztonságát. A valóság azonban egészen más képet mutat.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás