Ahogyan korábban beszámoltunk, a Mi Hazánk tagjai és aktivistái pénteken egy helyi tüntetés után a Magyar Önvédelmi Mozgalom hívására blokád alá vonták az akkumulátorgyárat Debrecenben.
A helyszínen Apáti István elmondta, hogy ez a most megkezdődött parlamenti ciklus legfontosabb közügye és nem is lehet más a cél, mint a kormány olajozottan működő gépezetébe egy vasrudat állítani az akkumulátorgyár megakadályozásával, hiszen a Mi Hazánk népszavazásra vonatkozó beadványát elutasították, de ez rávilágít arra, hogy nincs ok az elkeseredésre, mert ha nem látnának benne veszélyt a hatalom részéről, akkor átengedték volna.
A Mi Hazánk alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy mire a beruházás elkészül addigra a 350 milliárdos állami támogatás még sokkal több lehet, ami mind az adófizetők pénze és a mostani gazdasági helyzetben ez nagyon hiányozni fog.
A képviselő arról is beszélt, hogy a DK feltűnően, de nem meglepő módon hallgat, mert ideológiailag és gazdaságfelfogásban nem áll messze a Fidesztől, mert ők is ugyanazokat a globalista köröket szolgálják ki. A vállalkozásfejlesztési bizottság elnöke kifejtette, hogy ez a beruházás még távolról sem a magyar vállalkozások érdeke, ez a gyár megrendelőként alig fog megjelenni a környékbeli magyar cégek számára.
A Fidesz elhatárolódik a félkatonai szervezetektől
A gyár blokád alá vonására a Fidesz a maga módján reagált. Papp Viktor, a Fidesz-KDNP debreceni közgyűlési frakciójának vezetője az ATV-nek reflektált az eseményekre. Papp ezt mondta:
Debrecen és a város lakói nem kérnek a Mi Hazánk mozgalom és a csatlós félkatonai szervezeteik erőszakos masírozásából.
Középen Papp Viktor.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!