11.5 C
Budapest
2021. szeptember 20., hétfő
Magyar Jelen
Hírek Kiemelt Külföld

A Föld keleti felén már 2020 van

Földrajzi fekvésüknél fogva az idén is Szamoa és Kiribati a világelsők a szilveszteri mulatozásban és az új év köszöntésében. A parányi, csendes-óceáni szigetországokba az év végére sok turista érkezik, hogy a helyiekkel együtt – akik mindössze kétszázezren, illetve száztizenhatezren vannak – elsőként köszöntsön rájuk az új esztendő.

Apiában, Szamoa fővárosában tűzijátékkal tetőzték be a vigadalmat, ugyanakkor egy másik Szamoa az utolsó a szilveszterezésben: hivatalos neve Amerikai Szamoa, ötvenötezren élnek ott, és öt vulkáni meg két korallszigetből áll félúton Hawaii és Új-Zéland között, Szamoától százhuszonöt kilométerre keletre, vagyis a nyugati időzónák legvégső területén van.

A bozóttüzekkel küzdő Ausztráliában is tűzijátékokkal búcsúztatták az óesztendőt, a leglátványosabb Sydneyben volt, de épp a tűzveszély okán tizenöt perccel el kellett halasztani a kezdést az erős szél miatt. Több településen inkább egyáltalán nem kockáztattak, és elmaradt a rakétázás, petárdázás.

További híreink

A Mi Hazánk megakadályozta az úgynevezett érdi roma központot

Kemény János

Ma van Szent János apostol napja

Kemény János

Izraeli katonával végeztek Ciszjordániában

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen