A függöny mögül kukkolt Vác szocialista alpolgármestere

Zajlik az élet a Mi Hazánk váci szervezete körül, a párt a napokban itt is bemutatta a képviselőjelöltjét, aki nem más mint dr. Páli Jenő agykutató.
Páli Jenővel korrábban már megismerkedhettek olvasóink, a vele készült beszélgetést érdemes ismét elolvasni.
Dúró Dóra elmondta, hogy azért állítanak jelöltet minden választókerületben, hogy azoknak is legyen választási lehetőségük, akik sem a Gyurcsány Ferenc vezetésével egyesült balliberális tömbhöz, sem pedig a Fidesz uram-bátyám rendszeréhez nem szeretnének tartozni.
A Mi Hazánk váci szervezete lakossági fórumot is tartott, ahol az előttük álló munkáról egyeztettek. Többen is arról tájékoztatták szerkesztőségünket, hogy Kiss Zsolt Vác szocialista alpolgármestere a függöny mögül leskelődött.
A fényképen a Páli Jenő a Mi Hazánk jejlöltje van, a függöny mögött pedig a kukkuló szoci. Vácon az a szóbeszéd járja, hogy a leskelődő politikus után pedofília miatt nyomoznak. Ennek a valóságtartalmát ellenőrizni nem tudjuk, de az tény, hogy a politikusbűnözőt korábban már rabosították néhány fiktív számla miatt.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás