13 C
Budapest
2022. szeptember 26., hétfő
Magyar Jelen
BelföldBűnügy

A kisebbségi önkormányzat emberei nem szeretnék, ha tovább cikkezne erről az Elemi

Amint arról helyszíni riportban számoltunk be, számos probléma halmozódott már fel korábban Esztergom-Kertvárosban, ahol egy önkormányzati tulajdonú sorház égett le illegális áramhasználat miatt.

Úgy tudjuk, a leégett épületeket a tűzeset után el fogják bontani. Tudni kell, hogy például palatetőkkel vannak ellátva, tehát a bontásra igen komoly szabályok vonatkoznak, mint ahogy a többi hulladék eltávolítására is léteznek specializálódott szervek. Tehát ennek ilyenkor megvan a maga rendje, a munkavédelmi szabályzata.

Amely viszont semmiképpen sem az, amiről információink szólnak, azaz, hogy

a helyi kisebbségi önkormányzat képviselői forródróton értesítették az érdekelteket, hogy bontásra kerül az épület, de addig is, ami kell, azt vigyék el.

Nagy munkában, munkavédelmi felszerelés nélkül…

Persze az eredeti terv hivatalosan csak az lett volna, hogy mivel bontásra ítéltetett az épület, a kommunális hulladékot kell kiszedni, melyet majd elszállítanak, hogy könnyebb legyen a bontás. Azonban úgy tűnik, nem voltak teljesen tisztában a kommunális hulladék fogalmával, hiszen a vízműveknek le kellett dugózniuk mindent, ugyanis elárasztotta a belteret a víz, ami azért következett be, mert a korábbi illegális lakásfoglalók

leszereltek minden csapot és egyéb dolgot, ami rézből van.

Tudósítónk arról is beszámolt, hogy a kisebbségi önkormányzat emberei olvasták portálunk helyszíni riportját, és nyomatékosan felszólították arra, hogy a jövőben ne cikkezzünk erről, közölték ezt egyébként nem túl barátságos stílusban.

Másodkézből olyan értesüléseink is vannak, hogy az önkormányzat arra a kérdésre, miképpen lehetséges, hogy korábbi illegális lakásfoglalóknak ad lakhatást, azt felelte,

nem lehetséges megállapítani, ki volt korábban illegális lakásfoglaló és ki nem.

Az ügyben a politikai pártok közül eddig egyedül a Mi Hazánk Mozgalom szólalt meg, Lantos János, a párt esztergomi elnöke szerint az önkormányzat és a hatóságok lényegében félrenéztek az elmúlt időszakban.

Azt viszont különösen felháborítónak tartjuk, hogy az épületek leégése után az önkormányzat 4 órán belül gondolkodott az illegális lakásfoglalók elhelyezéséről, mégpedig az esztergomi Szalézi Lakótelepen. Több helyi is elmondta nekünk, így is volt már probléma velük, kisebb-nagyobb vétségeket elkövettek a környékbeliek ellen, így várható, a lakótelepiek életét is meg fogják keseríteni

– írja az esztergomi Mi Hazánk.

Határozott és tiszta válaszokat követelünk, és ígérjük, minden törvényes eszközt meg fogunk ragadni annak érdekében, ne a törvénytisztelő állampolgárok jogai sérüljenek

– zárják közleményüket.

További híreink

Szlávik: az oltatlanoknak fel kellene venni a maszkot

Faragó Dániel

Január 25.: X. Legbátrabb Város Emléktúra

Szabó Norbert

Mi Hazánk Pest megye: a gödi képviselő-testületnek fel kellene oszlatnia magát

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben