13 C
Budapest
2022. szeptember 26., hétfő
Magyar Jelen
Kárpát-hazaKiemelt

A “málenkij robot” áldozataira emlékeztek a kárpátaljai Beregsomban

A kárpátaljai magyarság 1944-es elhurcolására emlékeztek november 21-én Beregsomban.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi szervezetének elnökségi tagjai az eddigi évektől eltérően, szűk körben, csendes főhajtással és koszorúzással tisztelegtek a szovjet lágerekben elhunyt ártatlan áldozatok emléke előtt. A községből 81 embert hurcoltak el a Szovjetunió különböző lágereibe, közülük 24-en a lágerek névtelen sírjaiban nyugszanak – olvasható a Kárpátalja.ma tudosításában.

A rendezvényt a helyi templom kertjében, az áldozatok tiszteletére felállított emlékmű előtt tartották. Mint írják, Barta Ferenc, a helyi alapszervezet elnöke kihangsúlyozta, hogy a pandémia idején is kötelességünk megemlékezni az 76 évvel ezelőtt történt tragikus eseményekről, mert rokonaink, családtagjaink emléke még ilyen nehéz körülmények között sem merülhet feledésbe.

Egy rövid történelmi visszatekintés után az áldozatok neveinek felolvasása következett. Majd Popovics Erika és Popovics Nikoletta szavalatait hallhatták a megemlékezők.

Ezután a résztvevők gyertyát gyújtottak, és elhelyezték koszorúikat a málenkij robot áldozatainak emlékműve előtt.

A rendezvény a Himnusz eléneklésével ért véget.

(Fotó: karpatalja.ma)

További híreink

Kutyák királya, zsiványok katája

Faragó Dániel

Külföldre távozik a pénzügyi botrányba keveredett I. János Károly volt spanyol király

Dunai Tibor

Darknetes pedofil fórumot számoltak fel a kibernyomozók (videó)

Varga Lilla

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben