A tizenötmillió magyar távoli cél, de nem lehetetlen

Kapu Tibor magyar űrhajós szívmelengető üzenetet küldött a Grace fedélzetéről, útban a Nemzetközi Űrállomás felé: „Tizenöt millió magyar emelt ma idáig”, majd hozzátette: „Egynek minden nehéz, soknak semmi nem lehetetlen”. Mélyen igaza van, és ez a bűvös, tizenötmilliós szám úgy szól hozzánk, mint az Úr szólt Ádámhoz, miután megjárta az űrt Madách Imre Az ember tragédiájában: „Mondottam, ember: küzdj, és bízva bízzál”.

Célunk, eszményünk tehát a tizenötmillió magyar, de nézzük a rideg tényeket. Van-e tizenötmillió magyar a 21. század első negyedének záró évében? Nincs, ha csak a számokat nézzük. Ha az antropológiát, azaz az embertan tudományát, azaz a géneket tekintjük, akkor valószínűleg megvagyunk, de erről majd máskor.

Határainkon belül 9,7 millió magyart számlálnak a KSH éves adatai, egymillióval kevesebbet, mint az 1980-as csúcson (ha pedig csak azokat vesszük magyarnak, „akiknek fáj Trianon”, akkor még kisebb ez a szám).  

A határon túli magyar lélekszám összességében nem éri el a kétmilliót. 

Erdélyben egymillió-ötvenezer ember vallotta magyarnak magát a 2020-as adatsort tekintve, Felvidéken négyszázezer, Vajdaságban kétszáztízezer, Kárpátalján száznegyvenezer. Őrvidékkel és a Délvidék egyéb részeivel együtt talán megvan egymillió-nyolcszázezer. 

A magyarság kivéreztetésének több hulláma volt. Először arra a századfordulón Amerikába kitántorgó másfélmillió emberre gondoljunk, akik a nincstelenség elől, a Nagy-Magyarország tízmilliónyi magyar és nyolcmilliónyi más nemzetiségű népességének többségét mélyszegénységben tartó, monarchikus Habsburg-politika fojtogatása elől menekültek ki a 19-20. század fordulóján. Móricz Zsigmondnak az 1919-es földtörvény-tervezethez írott kiskátéja szerint 

hárommillió-hétszázezer felnőtt, kereső férfi dolgozott mezőgazdasági munkásként, cselédként, vagy pár holdas kisbirtokosként az országban. 

Ez azt jelenti, hogy a hozzájuk tartozó család: feleség és három-négy gyermek is ilyen körülmények között élt. A földkérdés megoldatlansága volt a kiegyezés utáni öt évtized száz évre kiható politikai mulasztása a magyar néppel szemben. A kitántorgás után az első, majd a második világháború is egyenként hat-hétszázezer fős vérveszteséget okozott, a málenkij robot pedig ennek körülbelül harmadát-negyedét. Végezetül számítsuk ide azt a hatmillió abortuszt, amelyet 1954-től végeztettek el Magyarországon.

Az elcsatolt területeken a trianoni döntés előtti utolsó, 1910-es népszámláláskor 3,3 millióan vallották magukat magyarnak. 1920-ban mintegy négyszázezer főt írhatunk a „Trianon árvái” veszteséglistára. Ők voltak azok, akik Magyarországra menekültek az elcsatolás után, tehát ott mínuszt, de a megmaradt magyar területeken pluszt jelentettek. 1990 és 2020 között az összmagyar lélekszám kétmillió-hétszázezerről egymillió-nyolcszázhúszezerre apadt, de 

az egykor magyar területek népesedési arányszáma a román, szlovák, szerb, stb. nemzetiségek erőltetett betelepítése és az elvándorlás miatt még rosszabb demográfiai arányt mutat a magyarság kárára. 

Ahogy mindenütt, itt is a városi népesség átkeverése volt a legeredményesebb. 1910-ben a negyvenegy erdélyi városból csak nyolc volt román többségű, és azok is mind tízezer fő alatti kisvárosok voltak. Ma már Marosvásárhelyen is enyhe román többség van, az 1910-ben 80 százalékosan magyar Kolozsváron pedig talán 15 százaléknyi magyar él, a város román lakossága eközben huszonhétszeresére nőtt. 

Hasonló folyamatokat lehet látni a többi erdélyi nagyvárosban is. Marosvásárhelyen kívül még Szatmárnémetiben és Nagyváradon van nagyobb arányú, 35 százalék körüli, illetve 23 százalék feletti magyar lakosság. A háromszáz éven át a Magyar Királyság fővárosát jelentő Pozsonyban alig 14 ezer magyar maradt, Kassán 6 ezer. A nyelvhatár délre tolódását jelzi az egykor szinte színmagyar Érsekújvár elszlovákosodása. Dunaszerdahely és Komárom még magyarnak számít, bár utóbbiban a lakosság egyharmada már szlovák anyanyelvű.

A tizenötmillió magyar statisztikailag tehát távoli, és nehezen elérhető cél, hisz egyre kevesebb anya egyre kevesebb gyermeket tud szülni. Azonban a statisztika nem számol a keresztény szellemiség vitalitásával és a magyar kultúra, a kulturális identitás erejével. Meg lehet fordítani a vesztésre álló csatát, ha ezeken a területeken tudunk erősíteni. Nincs még veszve a magyarság sorsa a Kárpát-medencében, mert ahogy Berzsenyi Dániel írta A magyarokhoz: „Nem sokaság, hanem Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat."