Fogvatartási botrány után frontszolgálatra küldik az ungvári hadkiegészítő parancsnokát
Kép forrása: KárpátHír
Egy harci egységhez vezénylik át az ungvári hadkiegészítő központ vezetőjét, miután botrány tört ki a mozgósítottak fogvatartási körülményei miatt – írta meg a KárpátHír az Ukrajinszka Pravda jelentése nyomán. A személyi változásról a megyei parancsnokság helyettese számolt be a parlamenti vizsgáló bizottság ülésén.
Mint írták, Olekszandr Bovkunenko közölte, hogy a parancsnok korábban a légidesszant csapatoknál szolgált, és maga kérte áthelyezését a frontvonalra. A tiszt jelenleg Kijevben tartózkodik továbbképzésen, mielőtt elfoglalná új beosztását a harcoló alakulatnál.
A hírportál információi szerint a döntés előzménye, hogy
Dmitro Lubinyec emberi jogi biztos április elején törvénysértő állapotokat tárt fel a központban. A vizsgálat szerint az épületben uralkodó antiszanitáris körülmények mellett a hatóságok figyelmen kívül hagyták a behívottak betegségeit is.
Az ungvári bíróság április 25-én bűnösnek találta a parancsnokot az ombudsman munkájának akadályozásában. Bovkunenko azzal védekezett, hogy a hadkiegészítő csupán bérli az épületet, így a tulajdonos hozzájárulása nélkül nem tudtak javítani a feltételeken.
Kiemelték:
„Áthelyezik egy harci egységhez. Korábban is a légidesszant csapatoknál szolgált, és személyesen jelezte felém, hogy vissza akar térni a frontra.”
Hozzátéve, hogy a helyettes elmondása szerint a parancsnok kérése találkozott a felettesek szándékával a kialakult feszült helyzetben.
Kapcsolódó:
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás