A McLaren visszalép az Ausztrál Nagydíjtól

Pozitív lett a McLaren Forma-1-es csapatának tagja, ezért az istálló visszalép a 2020-as idénynyitójától, az Ausztrál Nagydíjtól, jelentette be csütörtökön a csapat.
Ezzel a nagydíj megrendezése is veszélybe került, bár a Haas három szerelőjénél és egy mérnökénél negatív lett a teszt.
A McLaren közleménye szerint a fertőzött csapattagot karantén alá helyezték, és az ausztrál egészségügy kezelésére bízták. Mindenben segítik, továbbá felkészültek, hogy a csapat többi tagját is karanténba tegyék szükség esetén.
A csapat vezetősége egyrészt saját csapatuk, másrészt a teljes F1-közösség egészségének megóvása érdekében döntött a visszalépés mellett.
Forrás: Index
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás