14.9 C
Budapest
2022. szeptember 24., szombat
Magyar Jelen
BelföldKiemelt

A Mi Hazánk saját sikerének is tekinti az esztergomi erőszakoló gyors elítélését

Néhány héttel ezelőtt Esztergom belvárosában egy szubkulturális bűnöző megerőszakolt egy magyar lányt, majd arról értesültünk, kihallgatása után a rendőrség szabadon engedte, nem helyezte előzetes letartóztatásba. Most azonban bíróság elé állt, és első fokon 5 év börtönbüntetésre ítélték, továbbá 6 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. A Mi Hazánk üdvözli a gyors ítélethozatalt, bár rendpárti mozgalomként természetesen súlyosabb ítéletet is el tudnánk képzelni – írta Lantos János, a párt esztergomi elnöke, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. 

Nem lehet megkerülni mozgalmunk szerepét, ugyanis az Esztergomi Járásbíróság súlyosbító körülményként határozta meg, hogy az eset közfelháborodást váltott ki. Márpedig az ügyben egyedül a Mi Hazánk szólalt meg, általunk nyert szélesebb nyilvánosságot az aljas cselekmény, így tehát joggal véljük úgy, mi is hozzájárultunk a büntetés mértékhez.

Korábbi sajtótájékoztatónkon elfogadhatatlannak tartottuk azt is, hogy a rendőrség nem helyezte előzetes letartóztatásba az elkövetőt elfogása után, ám most az elsőfokú ítélet után ez is megtörtént. Az ügyet továbbra is kiemelt figyelemmel fogjuk kísérni, mert számunkra a magyar emberek élete és biztonsága az első, nem pedig a bűnözők mondvacsinált jogai – zárul a közlemény.

(A fotón Lantos János és Méhes Szilveszter, esztergomi elnök és alelnök)

További híreink

Jóval enyhébb tünetekkel vészelhetjük át a koronavírust, ha korábban már elkaptuk

Irányi Dániel

Dobrev Klára vagy Cseh Katalin hívja ki Orbánt?

Dunai Tibor

Philadelphia: vittek mindent, ami mozdítható (videó)

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben