0.9 C
Budapest
2020. november 29., vasárnap
Magyar Jelen
Hírek Kiemelt

A Mi Hazánk szerint sérti 1956 emlékét a tervezett Göncz-szobor

– Újabb szellemi mérgezésre készül a II. kerület balliberális polgármestere, Őrsi Gergely, ki ezúttal a Vérhalom térre szeretne felállítani egy Göncz Árpádot ábrázoló szobrot – jelentette ki Lantos János, a Mi Hazánk választókerületi elnöke.

Lantos elmondta, Göncz 1945-ben a Budai Önkéntes Ezred tagjaként a Vörös Hadsereg oldalán ragadott fegyvert, szerinte ez hazaárulás, mint ahogy az is, hogy 1956 után patkány fedőnéven jelentett az állambiztonsági szerveknek és nyomorította meg sok magyar ember életét, de szintén ebbe a kategóriába sorolta azt is, hogy már mint köztársasági elnök, elgáncsolta a Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvényjavaslatot, mely jogalapot teremtett volna a kommunista bűnösök felelősségre vonásához.

– Sokkal súlyosabban esik latba, hogy ez utóbbit már mint köztársasági elnök követte el, és ennek a mai napig isszuk a levét, ugyanis ha ott és akkor ezt nem akadályozza, talán kevesebb volt kommunista lenne a közéletben, és sokkal tisztább és frissebb lehetne a levegő Magyarországon

– fogalmazott.

– Göncz mérlege tehát három történelmi korszakban három hazaárulás, mindhármat a kommunisták érdekében követte el, és köpte arcul a magyar nemzetet, a Mi Hazánk szerint ezért mélyen sérti az 1956-os hősök emlékét is a tervezett szobor, és úgy tűnik, bár ez számunkra nem meglepő, a teljes balliberális oldal ezt a szellemiséget testesíti meg

– nyomatékosította.

Végül kiemelte, tiltakoznak a szoborállítás ellen, és ha ez mégis megvalósul, további kreatív és figyelemfelhívó eszközökkel fogják kifejezni, mint fogalmazott, az antikommunista akaratukat.

Kapcsolódó híreink

Nincs turista: harmadával nőtt a flamingók száma Albániában (videóval)

Kiss Albert

Új pártigazgatót választott a Mi Hazánk

Kemény János

Sneider Tamás szerint Karácsony Gergely és Márki Zay Péter is jó miniszterelnök-jelölt lenne

Kemény János

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben