17.2 C
Budapest
2022. július 6., szerda
Magyar Jelen
Belföld Kiemelt

A momentumos polgármester jutalmazása sem maradt el: 1,6 millió forintot kapott

1.645.200,- forintos jutalomról döntött saját magának Sződliget Momentumos polgármestere, Juhász Béla. A járvány miatti rendkívüli jogrendben a polgármester gyakorolja a képviselő-testület hatásköreit, ezért a polgármester maga döntött saját jutalmáról – olvasható a Váconline.hu portál cikkében.

Ezzel a fiatal, “változást” ígérő párt beállt a “régimotoros” politikusok sorába, közvetlen a fideszes Gyál, és a balliberális koalíció által vezetett Balatonalmádi mögé.

Bár az egyszemélyi felhatalmazás – elvileg – azért született meg, hogy a polgármester haladéktalanul meg tudja hozni a koronavírus járvány elleni védekezéshez szükséges döntéseket, a Momentumos politikus is inkább saját magát jutalmazta meg.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke egy Juhász Bélával közös novemberi videójában még arra utalt, hogy a védekezéshez nincs elég pénze a településnek.

Ugyanebben a videóban Juhász Béla Momentumos polgármester arra panaszkodik, hogy a „kormányzati elvonások” miatt nehéz helyzetben van az önkormányzat. Akkor azt mondták, hogy már a tartalékiakat is fel kellett élniük. Szerencsére maradt a kasszabán felesleges 1,6 millió forint, amit odaítélhettek a polgármesternek a “koronavírus járvány idején végzett kiemelkedő munkája” véget.

Fotó: Facebook

További híreink

Ha nem választják újra Trumpot, Twitter fiókját is elveszítheti

Irányi Dániel

Meghosszabbítja a kormány a lejárt okmányok érvényességét

Irányi Dániel

Ötvenegy kórházban katonák lettek a kórházparancsnokok

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen