20.5 C
Budapest
2022. augusztus 20., szombat
Magyar Jelen
BelföldBűnügy

A rendőrök elfogták a barátját életveszélyesen bántalmazó férfit

Az életvédelmi nyomozók őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki miután egy ütéssel életveszélyes sérülést okozott a barátjának, elmenekült a helyszínről.

Egy férfi 2020. május 19-én Kőbányán ivott egy barátjával, majd kora este együtt elmentek egy dohányboltba a Salgótartjáni úton. A bolt előtt – szóváltást követően – a férfi olyan erővel ütötte meg a barátját, hogy a férfi összeesett és elvesztette az eszméletét.

 

Az elkövető, amikor észrevette, hogy a mentőket értesíti egy vásárló, elmenekült a helyszínről. Az életvédelmi nyomozók rövid időn belül azonosították az 50 éves budapesti S. Gábort, és ellene elfogatóparancsot adtak ki. Feltételezhető volt, hogy a férfi lőfegyverrel rendelkezik, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály felkérésére a Terrorelhárítási Központ munkatársai fogták el az elkövetőt 2020. május 21-én egy kőbányai albérletben.

A BRFK Életvédelmi Osztályának nyomozói S. Gábort őrizetbe vették, életveszélyt okozó testi sértés miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2020. május 23-án elrendelt.

Police.hu

További híreink

Köszönetüket fejezték ki a Continental dolgozói a Mi Hazánknak

Kemény János

Karácsonyi fogócska

Kemény János

A Jobbik tisztújítása után már fel is oszlott a békéscsabai szervezet (KÉP)

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben