Az olasz, a német, a francia és a spanyol labdarúgóliga képviselői azt javasolják az UEFA-nak, hogy a szervezet a koronavírus-járvány miatt halassza el a június 12-én kezdődő Európa-bajnokságot, amelynek négy mérkőzését Budapest rendezné meg.
A koronavírus okozta drámai helyzetben a négy topliga képviselője azzal érvelt, hogy koronavírus miatt rengeteg meccset kellett átütemezni, vagy elhalasztani. Olaszországban a Serie A küzdelemsorozata leállt, azt sem tudja senki, hogyan tudják befejezni a bajnokságot.
Az olasz ANSA hírügynökség úgy tudja, hogy csütörtökön videókonferenciát tartanak az öt nagy bajnokság képviselői és az UEFA főtitkára, Giorgio Marchetti között.
Érdekesség, hogy egyedül a Premier League képviselői azok, akik nem kértek halasztást. Az Eb június 12-én éppen Rómában kezdődne. Szakértők szerint a jelenlegi állapotokat látva szinte elképzelhetetlen, hogy az eseményt az eredeti időpontban megrendezzék. A kockázatokat tovább növeli, hogy a 2020-as Európa-bajnokságnak 12 város adna otthont. Ez rengeteg utazással jár – nemcsak a csapatoknak, de a szurkolóknak is. A budapesti Puskás Ferenc Stadion négy meccsnek – 3 csoporttalálkozónak és egy nyolcaddöntőnek adna otthont.
Nem lehet tudni azt sem, mi lesz a Nemzetek Ligája eldődöntőjének sorsa. Március 26-án Szófiában a magyar válogatottnak kellene játszania. Azt már most lehet tudni, hogy a bulgáriai mérkőzést – ha megrendezik – zárt kapuk mögött bonyolítják le.
Forrás: origo
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!