Havonta 1200 dollár (közel félmillió forint) támogatásban részesülnek az észak-amerikai város “transznemű, nem bináris, nemének nem megfelelő és interszex” lakói.
San Francisco polgármestere, London Breed bejelentette, hogy a város szerdától megnyitja a jelentkezések befogadását a transzneműek számára indított alapjövedelem programra. A Garantált Jövedelem a Transzembereknek (GIFT) elnevezésű programra kizárólag a város transznemű lakói jelentkezhetnek.
55 transznemű pályázót havi 1200 dollárral (közel félmillió forinttal) támogat a város 18 hónapon keresztül.
A lépés állítólag a transzneműek méltányosságának előmozdítására irányuló erőfeszítés – írja a Daily Wire.
Az indoklás szerint a program a gazdaságilag marginalizált transzneműek számára havi garantált jövedelmet biztosít, elvárások nélkül, azért, hogy “leküzdjék a szegénységet, amellyel a transz közösség tagjai szembesülnek”.
A program kifejezetten a “transznemű, nem bináris, nemének nem megfelelő és interszex” személyek jelentkezését várja, továbbá ehhez a csoporthoz tartozó színes bőrűek, hajléktalanok, fogyatékkal élők és krónikus betegségekben élők pályázhatnak jó eséllyel, illetve az egynyelvű, spanyolul beszélők és jogilag kiszolgáltatottak, akik nem rendelkeznek okmányokkal, túlélési szexkereskedelemben vesznek részt, vagy korábban bebörtönözték őket. A kísérleti program az első a maga nemében a város vezetése szerint, célja hogy mindenki számára igazságosabb város hozzanak létre.
A kifizetések rendszeresek és feltétel nélküliek lesznek a minősített pályázók számára. A polgármesteri hivatal a portálon keresztül azt is közölte, hogy
a program az átmeneti bevételen kívül egyéb forrásokat is biztosít, mint például az úgynevezett „nemmegerősítő orvosi és mentálhigiénés ellátást”, valamint pénzügyi coachingot.
A város korábban hasonló programot vezetett be a koronavírus-járvány által érintett éhező művészek megsegítésére, 2021. tavaszán 130 san francisco-i művésznek nyújtottak havi 1000 dolláros bevételt hat hónapon keresztül, mindenféle kikötések nélkül.
Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: blog.google
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!