35.2 C
Budapest
2022. augusztus 17., szerda
Magyar Jelen
HírekKülföld

Amerika katonai erőt küld Szaúd-Arábiába

Donald Trump amerikai elnök jóváhagyta, hogy az Egyesült Államok katonákat küldjön Szaúd-Arábiába a légvédelem erősítése végett – jelentette be pénteken este az amerikai védelmi minisztérium.

A közlés szerint nem több ezer főről, hanem csak kisebb létszámról van szó, és az amerikai katonák feladata elsősorban védelmi jellegű.

A döntés előzménye, hogy egy hete súlyos légi csapás érte Szaúd-Arábia olajiparának két fontos létesítményét, amely miatt a sivatagi királyság olajfinomító kapacitása átmenetileg kevesebb mint a felére csökkent. A szaúdi légvédelem lényegében csődöt mondott a drónokkal és/vagy cirkáló rakétákkal végrehajtott légitámadás elhárításában.

Az akciót a jemeni húszik vállalták magukra, de Szaúd-Arábia – a húszikat támogató – Iránt vádolja annak elkövetésével. Teherán tagadja, hogy köze lenne a támadáshoz.

(MTI, Címlapkép forrása: Faisal Al Nasser/Bloomberg via Getty)

További híreink

Milliókra perli Orosz Bernadettet volt barátja, aki állítólag majdnem halálra verte őt

Kiss Albert

Nagykarácsonyt ígért Orbán, ha elegen beoltatják magukat

Faragó Dániel

Őrizetbe vettek egy feltételezett maffiafőnököt Szicílián

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben