Komoly hiányosságok vannak az ellátórendszerben, miként az oktatás, és a rendőri intézkedések terén is – számomra ez a legfőbb tanulsága a járványnak. Történt ugyanis, hogy hozzánk is megérkezett a vírus, és a társaságában eltöltött két hét alatt egyértelművé vált, a különböző hatóságok nem állnak a helyzet magaslatán, különben nem telt volna el több mint egy hét, mire például az ÁNTSZ tudomást szerzett a családi megbetegedésekről, és nem a karantén lejárta után kaptunk volna karanténba helyezési határozatot.
Ahány ember, legalább annyiféle véleménnyel találkozni a koronavírus-járványt illetően. Az idő múlásával egyre több a szkeptikus, aki a pandémiát már-már egy nagy átverésnek tartja, míg mások egyre jobban tartanak a vírustól, nagyobb szigort, önmérsékletet várnak a társadalomtól, kormányzati szinten pedig minimum a tavaszi rendelkezések visszahozatalát. És e kettő között sokan gondolják úgy, akár van vírus, akár nincs, az ember betartja a szabályokat, mindent megtesz mások, és a saját családja védelmében, aztán lesz ami lesz. Vagy megtalálja az ember a vírus, vagy nem. Vagy megbetegszik, vagy nem. De, ha így is lesz, a hatóság, a népegészségügy, az egészségügy ura a helyzetnek, minden flottul megy, nincs mitől tartani, így pánikba sem kell esni, ha Mr. Korona kopogtat az ajtón.
Hozzánk egy csütörtöki napon érkezett, azon őszi napok egyikén, amikor még volt ereje a napnak, több levél volt a diófán, mint a földön, és még este sem volt füstös illata a levegőnek, ami mindig azt jelzi, visszavonhatatlanul érkezik a tél.
Szóval a vírus betoppant az életünkbe, és mire távozott, az volt az érzésem, az ellátórendszerrel több baj van, mint Mr. Koronával.
Csütörtök
A gyerekek édesapja kora délutánra belázasodott, ízületi fájdalmai voltak, köhögött, azon a száraz, kaparó módon, amire minden leírás, tájékoztató, kampányfilm igyekszik felhívni a figyelmet. Ezekkel a tünetekkel kereste fel a háziorvost, aki teljesen értelmezhetetlen módon azt mondta, várjanak péntek reggelig, és ha nem javul a helyzet, hívja újra. Dacára a magas láznak, amit gyakorlatilag egyáltalán nem sikerült levinni.
Péntek
Apa állapota nem javult, sőt, péntekre a szaglását, és ízlelését is elvesztette, láza továbbra is magas volt, köhögése nem csillapodott. Ismét felhívta a háziorvost, aki azt javasolta, menjen be a 13. kerületbe, ahol csinálnak neki tesztet. Apuka kedvesen jelezte, annyira gyenge, hogy az ágyból is alig tud kimászni, bemenni a fővárosba lehetetlen küldetés volna számára. A háziorvos erre „előzékenyen” felajánlotta, hogy akkor szól a mentősöknek, menjenek házhoz mintát venni. Jelezte, feltehetően mindez másnap meg is történhet!
Szombat
Nagyjából 48 órával azután, hogy az első, klasszikus koronavírus tünetek jelentkeztek, megjelentek a mentők is. Mintát vettek, és közölték, legfeljebb két nap múlva lesz eredmény.
Vasárnap
A nagyobbik gyermeknek gyenge hőemelkedése lett. A gyerekorvossal egyeztetve úgy döntöttünk, csináljanak neki is tesztet, iskolába egyik gyerek sem mehet, lehetőleg én is maradjak otthon, önkéntes karanténban. A gyerekek osztályfőnökeit értesítettem mindenről, az iskola ennek ellenére nem tett semmilyen óvintézkedést. Az volt az érzésem, protokoll csak arra van, ha egy gyerek igazoltan vírusos. Így az oktatás az osztályban folytatódott, csendben várták, milyen eredmények születnek.
Hétfő
96 órával, azaz négy nappal azután, hogy a gyerekek apja megbetegedett, megérkezett a koronavírus-teszt eredménye, ami pozitív lett, nem meglepő módon. Automatikus karantén, nem mintha előtte bárki kidugta volna az orrát. Hivatalos megkeresés a járványügy részéről, kontakt kutatás nem volt. Az önkormányzattól senki nem keresett meg minket, piros cetlit sem ragasztottak a kapunkra, aminek azért lett volna értelme, tekintettel arra, hogy rengeteg gyerek lakik az utcában, a kisebbeket gyakran a nagyszülők viszik sétálni.
A nagyobbik gyerek teljesen láztalan, kutya baja, miként a másik gyerek is majd kicsattan az egészségtől. Én is jól vagyok, legfeljebb az idegeim bánják a bezártságot.
Kedd
Izgatottak vagyunk, délután mintát vesznek a gyerektől! A Dévai utcába kell mennünk. Én jól vagyok, tudok vezetni, akkor be is vihetem az esetlegesen koronás gyereket a városba. A mintavétel helyszíne az egykori Tüdőgondozó Intézet, egy lepukkant, omladozó homlokzatú épület. Amint megérkeztünk, arra kérem a mentőst, mutassa meg, hol a mosdó, a gyereknek pisilni kell.
– Az nincs – mondja.
– Nincs WC?
– Nincs. Az épület teljesen üres.
– És mi van magukkal? Mit csinálnak egész nap mosdó nélkül?
– Hátul a kertben van egy mobil WC.
– És azt használhatja a gyerek?
– Kizárt, az fertőző zóna.
Ez a pár mondat beleégett az agyamba. Futószalagon érkeznek a potenciális betegek, az orvosok egész nap megállás nélkül mintát vesznek az épület aulájában, ahol két szék és egy asztal adja a komfortot. A mintát vevő doki tetőtől talpig szkafanderben, nem kis riadalmat keltve a gyerekekben, akiket azzal igyekeznek jobb kedvre deríteni, hogy ezek után anya biztos bármilyen LEGO-t megvesz. (Én egy pálcikás fagyit ígértem, de nem az én fizetésemelésemről döntött pont aznap az Országgyűlés).
A mintavétel egyébként flottul ment, 10 másodperc volt az egész, pedig az orrból, és a torokból is vettek mintát. A gyerek meg se mukkant, utólag csak annyit mondott: Mama, azért ez nagyon kellemetlen volt!
Zárójeles megjegyzés: apát még mindig nem hívta senki, hogy hivatalos tájékoztatást adjon, vagy esetleg kérjen.
Csütörtök
Gyerek is pozitív. Hirtelen zsizseg mindenki, mint egy méhkas a hosszú téli pihenés után. Égnek a vonalak! A gyerekorvos szól az iskolának, iskola frászban van, azonnal át kell állni online oktatásra, egyik osztálytárs sem mehet sehova, nincs különóra, nem találkozhatnak barátokkal, nagyszülőkkel, szülők is vigyázzanak. Nyilatkozatot kell kitölteni mindenkinek, hogy a gyerekek közül ki tartózkodott 15 percnél tovább másfél méteres távolságon belül a fiammal, hat nappal korábban! Agyrém. Úgy érzem magam, mint aki a leprás gyerekét engedte volna iskolába, csak eltitkolta.
Vagyis, hiába tájékoztattam az intézményt már vasárnap arról, hogy koronavírusos ember van a családban, hogy a gyereknek hőemelkedése volt, hogy tesztet kell csináltatni neki is, a protokoll feltehetően nem tér ki a megelőzésre. A tanítás nem állt le, az osztálytársak szüleit senki nem figyelmeztette, hogy esetleg függesszék fel a különórákat, figyeljenek a gyerekekre, nagyszülőket ne kérjék meg gyerekfelügyeletre. Bezzeg, amikor kiderült, hogy a fiam tesztje pozitív, kétségbeesetten kapkodott mindenki, mintha valami idegen betegség zuhant volna le a Marsról.
A gyerekorvos javaslatára én hívom az ÁNTSZ-t, hivatalos papír kell a karanténba helyezésről. Megköszönik, hogy telefonáltam, roppant elfoglaltak, az egy hete beteg apukáról még nem is hallottak. Ígérik, másnap hívnak, hogy kontakt kutatást végezzenek.
Péntek
Hetedik napja karanténban vagyunk. Szakad az eső reggeltől estig, az orrunkat még a kertbe sem tudjuk kidugni, igaz, kedvünk sincs hozzá, olyan hideg, szeles idő van.
Az ÁNTSZ-től hívnak délelőtt, adatokat egyeztetünk, megnyugtatom őket, nem voltunk sehol egy hete, karanténba zártuk a vírust is. Nagyon örülnek, hogy ilyen felelősségteljes szülők vagyunk, küldik a karanténba helyezési határozatot. Felhívják apát is, egy hét elteltével, kikérdezik őt is, bár szerintem már veszett fejsze nyele. Egyébként mindenki jól van, apa is gyógyul.
Hétfő
Apának letelt a 10 napos karantén, mehetne dolgozni. Nekünk még szerda éjfélig ki kell tartanunk. A karantént ugyanis az első tünet megjelenésétől számolják, nem a teszt eredményétől. A tünetmentes családtagoknak a legutóbb tüneteket produkáló személytől számítják a bezárást. Napközben megkapjuk e-mailen a határozatot a karanténba helyezésről. Édesapa is, akinek előző nap le is járt egyébként. Nem baj, elnézőek vagyunk, postafordultával kér egy feloldó határozatot is. Estére az is megérkezik.
Szerda
Tizenkettedik napja otthon. Élelmiszerkészletünk igencsak véges, ahogy az idegeim is. Az önkormányzat nem érezte szükségét annak, hogy felkeressen minket, miként a rendőrség sem ellenőrizte, betartjuk-e az előírásokat. Arra gondolok, egy kenyai szafarira is elutazhattunk volna, senkinek nem tűnt volna fel. Arra is gondolok, ha idősebb lennék, és egyedül élnék, kitől várhatnék segítséget? A rendőrség dolga, hogy naponta kétszer becsengessen. Az önkormányzatok tavasszal még baromi lelkesen ajánlgatták, hogy bevásárolnak, segítenek bárkinek. Most ebből semmit nem tapasztaltam. Igaz, a tíz napos karanténból mindössze az utolsó két napra volt hivatalos papírunk, amit az ÁNTSZ a rendőrség mellett a Belügyminisztériumnak is megküldött. Érzésem szerint mindössze statisztikai adatok voltunk, akiket hozzácsaptak a napi statisztikához.
Mire véget ért a bezártság, és újra teljes értékű tagjai lettünk a társadalomnak, szinte kopasz lett a diófa, és érezni lehetett a füst illatát a levegőben. Azt a bizonyos illatot, ami mindig jelzi, visszavonhatatlanul érkezik a tél.
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
