Minden vendéggel, aki á la carte fogyaszt a kübekházi Kübecker Manufakturban, 550 forintos „áramdíj-felárat” fizettetnek meg, hogy továbbra is nyitva tudjanak maradni – írja a Szegeder. A Kübecker Manufaktur havi villanyszámlája a korábbi 150 ezerről 480 ezerre nőtt.
„Ha ez a vendégek egyetértésével találkozik, akkor van némi esély a közkedvelt vendéglátóegység megmaradására, ha nem, akkor egy hónapon belül bezárnak, mert veszteséges üzemeltetés árán nem kívánja fenntartani azt az önkormányzat”– írja a község független polgármestere.
A településvezető szerint a kormány „rossz és felelőtlen gazdaságpolitikájának árát a vállalkozók, önkormányzatok, valamint a lakosok fizetik meg”. Nem véletlen, hogy a felsorolásból a multik kimaradtak, hiszen rájuk valahogy mindig gondol a Fidesz-kormány.
Szegeden a Pizza Monkey pizzázó volt az első helyi cég, mely a gázszámláját látva a nyilvánosság elé állt. A pizzéria korábbi 250-300 ezer forintos gázszámlái a rezsimegszorítások következtében havi 2 millió 300 ezer forintra emelkedtek.
A Süti nem süti nevű cukrászműhely be is zárt a megszorítások miatt, ők összeköltöztek társhelyükkel, a Kelesztő reggelizővel. A szintén híres Tiszavirág étterem és hotel bejelentette, egy időre biztosan lehúzzák a rolót. Rajtuk kívül még legalább három vendéglátóipari egység zárt be Szegeden:
a Chloé Vintage Shop, a Haunted House, valamint a Kredit Egyetemi Pub.
Kiemelt kép forrása: Kübecker Manufaktur Facebook-oldala
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!