A terézvárosi rendőrök fél órán belül elfogták a 25 éves német menekültstátusszal rendelkező férfit, aki kirabolt egy nőt az Andrássy úton – írja Police.hu.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2019. december 21-én Budapest VI. kerületében, az Andrássy úton parkolt egy nő az autójával, amikor odament hozzá egy férfi, majd az ajtót kinyitva megrúgta a nőt és beszállt mellé. A férfi a nővel arab nyelven kiabálni kezdett, aki az autóban épp párjával beszélt telefonon. A nő ijedtében kiszállt gépkocsijából, megpróbált elszaladni és segítséget kérni, azonban a férfi utána futott, visszarántotta, majd többször ököllel arcon ütötte.
A nő segítségére egy járókelő sietett, akire a férfi szintén rátámadt és ököllel megütötte. A támadó ezt követően kivette a sértett kezéből a telefonját. A dulakodást ekkor egy másik járókelő is észrevette, aki megpróbálta feltartóztatni az elkövetőt, azonban a férfi elmenekült a helyszínről.
A terézvárosi rendőröket közben a nő párja értesítette, aki telefonon keresztül hallotta, hogy a nő bajban van. A rendőrök percek alatt a helyszínre értek és az elkövetőről adott személyleírás alapján 17 órakor a Dózsa György út és az Andrássy út kereszteződésénél elfogták a férfit, akinél megtalálták a nő telefonját is. A rendőrök a 25 éves szír állampolgárságú férfit – aki a nála talált tartózkodási engedély és útlevél alapján német menekültstátusszal rendelkezik – a kerületi rendőrkapitányságra előállították.
A Rendőrkapitányság nyomozói a 25 éves férfit rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.
(Police.hu)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!