A magyarországi Erste Bank 132 milliárd forint adózott eredményt ért el 2024-ben a 2023-as 115 milliárd után, felpörgött a lakossági hitelezés, de nagyot nőttek a megtakarítások is, elsősorban az aktív ügyfélszám és a kezelt vagyon növekedésének köszönhetően javult a bank profilja – közölte a cég az MTI-vel hétfőn.
A tájékoztatás szerint az Erste működési bevételei 2024-ben – a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) – 15 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a díj- és jutalékbevételek 24 százalékkal nőttek. A működéssel kapcsolatos kiadások 15 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. A működési eredmény 234 milliárd forint lett, szemben a 2023-as 204 milliárd forinttal. A költség/bevétel arány december végén lényegében megegyezett az egy évvel korábbival, nem érte el a 34 százalékot.
A hitel- és kötvényállomány 2024-ben újra emelkedett, az új kihelyezés a lakossági hiteleknél a másfélszeresére nőtt, míg a cégek esetében 9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A befektetett és kezelt vagyon december végére 21 százalékkal 5400 milliárd forintra nőtt.
A közlemény szerint Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója kiemelte: a tervezési folyamattal az idén elindul az Erste székháza, az Erste Torony átfogó felújítása, amelynek befejezése 2028-ban várható.
A nem teljesítő hitelek aránya tavaly 1,9 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 2,6 százalékról. A lakossági hitelek esetében a nem teljesítő hitelek aránya 2,4 százalékra mérséklődött a 2023-as 3,1 százalékról, míg a vállalati hiteleknél az arány 1,3 százalékra javult az egy évvel korábbi 2 százalékról. A javuló hitelportfóliónak köszönhetően az Erste 2024-ben 8 milliárd forint céltartalékot tudott felszabadítani – tették hozzá.
A teljes lakossági hitelállomány 10 százalékkal nőtt egy év alatt, az újonnan kihelyezett állomány tavaly 54 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
Az új lakáshitelek folyósítása 133 százalékkal haladta meg a 2023-as teljesítményt. A személyi kölcsönöknél 44 százalékkal emelkedett az új folyósítás összege, míg a kisvállalkozók esetében a kihelyezés 15 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
Hódít a kártyás fizetés
A kártyás vásárlások összege tavaly 12 százalékkal nőtt, ezen belül a fizikai kártyatranzakciók volumene 10 százalékkal, míg az online kártyás vásárlásoké kétszer ilyen gyorsan, 20 százalékkal emelkedett. Tavaly a kártyás tranzakciók negyede már online volt, az online vásárlások átlagos értéke a másfélszerese a fizikai kártyás tranzakciókénak.
Az online költések közel fele külföldi vásárlás volt, a külföldi online költések volumene négy és félszer gyorsabban nőtt 2024-ben, mint a belföldieké – áll a közleményben.
A magyarországi Erste csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – december végén 6554 milliárd forint volt, ami 19 százalékos növekedés egy év alatt. A jelentős bővülés részben annak köszönhető, hogy az Erste demokratizálja a befektetéseket és ingyenes értékpapírszámla-vezetést kínál ügyfeleinek – tették hozzá.
A vállalati területen a kötvény- és hitelállomány együttesen 3 százalékkal csökkent egy év alatt, december végén 1094 milliárd forint volt. A vállalkozások továbbra is a korábbinál kevesebb hitelre tartanak igényt, a remélttől elmaradó üzleti környezetben sok cég visszafogja a beruházásokat, sokan a korábban tervbe vett fejlesztésekkel is egyelőre inkább kivárnak – írták.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!