Munkaidő-csökkentést a szendvicsgenerációnak!

Van egy fehér folt a népjóléti politika térképén. Egy több mint 1,2 milliós lélekszámú népesség, amellyel senki sem törődik, amelyet minden családpolitikai intézkedésnél figyelmen kívül hagynak, pedig a családok jóléte kiemelkedő mértékben függ tőlük. Ők a szendvicsgeneráció, az 55–65 éves korosztály, hatszáznyolcezer férfi és hatszázhatvanhétezer nő.

Háromszoros teher van rajtuk. Egyrészt dolgoznak (a férfiak foglalkoztatottsági rátája 78, a nőké 71 százalék). Másrészt segítik az önálló élet küszöbén álló gyermekeiket, harmadrészt hatalmas erőfeszítéssel gondozzák idős szüleiket, rokonaikat. Ez a korosztály jelenti a segítséget mindenkinek, és nekik nincs semmilyen segítségük.

 A rendszerváltás óta eltelt harmincöt év megmutatta, hogy az 55–65 éves korosztály nem számíthat sem az eddigi jobboldali, sem a baloldali kormányokra.

Sőt, ami a nők munkaterhelését illeti, tíz évvel többet kell dolgozniuk, mint az édesanyjuk generációjának, a férfiaknak pedig öt évvel többet. Egy se nem jobb, se nem bal, hanem valódi magyar szempontú, nemzeti társadalompolitikának tehát sürgősen hozzá kell nyúlnia ehhez a területhez, első lépésként az 55–65 éves nők munkaterheinek csökkentéséhez. Hogy miért a nőkéhez? Mert a mindennapi családi munkamegosztásban ők tudják a nagyobb részt vállalni. Bevásárolnak a szüleiknek, intézik hivatalos ügyeiket, elvégzik az idősek háztartásában a takarítást, és ha kell, a személyes higiéniát is ők biztosítják számukra. De támogatják a fiatalokat is főtt étellel, vagy elszaladnak az unokáért oviba, iskolába, ahonnan már négykor szeretik kitenni a kicsiket. 

Ez a korosztály rengeteg láthatatlan munkaórát fordít a családi „üzemre”, amely nélkül a kétkeresős családmodellre épülő társadalom hamar összeroppanna,

de a társadalmi kompenzációnak híre-hamva sincs. Pedig már nem fiatalok ők sem: nemhogy többet, kevesebbet kellene dolgozniuk.

A jelenlegi legfontosabb társadalompolitikai lépés tehát a munkaidő napi félórával, de akár egy órával való csökkentése lenne az 55–65 éves női korosztály számára.

Nem ördögtől való gondolat ez, és nem is lenne akkora ráfizetés a munkaadóknak. Számítások szerint 200-300 milliárd forintot kellene kifizetniük „ingyen”, tehát úgy, hogy megtartott fizetés mellett előbb elengedik a női munkavállalót a munkából, vagy ennyivel később kell beérnie. Ez nem megoldhatatlan probléma, inkább csak munkaszervezés kérdése. És bőven futja rá a haszonból.

A hazai Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa által kidolgozott Keretstratégiában olvasható adatok szerint 

Magyarországon 2021 és 2023 között évente 37–43 százalékkal nőtt a külföldre fizetett osztalék,

ami abszolút számban is tíz-hússzorosa a fent vázolt intézkedés költségének. 2021-ben 2466 milliárd forintot, 2022-ben 3526 milliárd forintot, 2023-ban 4837 milliárd forintot vittek ki az országból a külföldi osztalékosok. Ennek a tizedét-huszadát, ha rááldoznák az 55–65 éves női korosztály munkaidő-kedvezményének biztosítására, akkor is még bőven maradna az osztalékból.

Figyelmeztető adat az is, hogy 2000 és 2023 között a százezer lakosra jutó halálozási arányszám értéke a nőknél a férfiakéhoz képest nagyobb mértékben emelkedett. 

A nők tehát kezdenek összeroppanni a terhek súlya alatt, és ez a társadalom minden rétegében súlyos következménnyel jár. Még több válás, még több betegség, ellátatlan idős ember, kevesebb gyermekvállalás (mert családi segítség nélkül szinte lehetetlen megoldani a gyermeknevelést, régen sem ment másként a faluban).

Anyák napján, egy kis költői túlzással azt is mondhatjuk, hogy ez a hatszázhatvanezer nő mind anya. Ha nem is szült mind gyermeket, idős hozzátartozói bizonyára vannak, akiknek anyai szeretettel kell segítenie. Ideje, hogy a felelős nemzetpolitika is észrevegye ezt a korosztályt.