5.4 C
Budapest
2022. december 5., hétfő
Magyar Jelen
Hírek

Az MSZP még mindig Gyurcsány kezére játszik?

Évek óta adja fel a nyerhető körzeteit és hátrál ki a helyben beágyazott, sikeres politikusai mögül az MSZP, leginkább Gyurcsány Ferencék javára – derül ki egy csütörtökön nyilvánosságra hozott levélből.

Csizmár Gábor, a szocialisták egykori munkaügyi minisztere, országgyűlési képviselője még 2017-ben írt levelet az MSZP akkori vezetésének, Molnár Gyulának és Tóth Bertalannak, melyben komoly kritikával illette a párt elnökét, frakcióvezetőjét. A Magyar Nemzet birtokába jutott levélben Csizmár leírta: a pártvezetés a 2018-as országgyűlési választáson a DK-nak akarta átadni Budapest 11. választókerületét, Újpest–Angyalföldet, pedig itt 1990 óta csupán kétszer veszített az MSZP, minden más megméretésen pedig győzött.

A teljesítményt vessétek össze bármilyen más körzettel az országban, és ha tudtok ennél jobb(ak)at mutatni, akkor azt kénytelen leszek elfogadni. Azt sejtem, hogy nem nagyon tudtok. A tények és az újpesti szocialista közösség teljesítménye alapján kérem, hogy ne tegyétek alku tárgyává a körzetet. Ha a tények és a teljesítmény nem számít, akkor legalább lelketek legyen

– írta Csizmár, hangsúlyozva, hogy a körzet azé a Kiss Péteré volt, aki 2014-ben, amikor az MSZP már lemondott róla, halálos betegen is kampányolt és győzött. Később úgy fogalmazott:

Képesek lennétek átadni ezt a DK-nak? Gyurcsánynak? Annak, aki dezertált az MSZP-ből? Péter az utolsó erejéig szolgálta a Gyurcsány-kormányokat, majd a Bajnai-kormányt. Ezt érdemli az MSZP-től? Hát már az emlékét sem tisztelitek? Legalább ne gyalázzátok meg.

Éppen a napokban írtunk mi is arról, hogy az őszödi beszéd óta eltelt 13 év alatt Gyurcsány Ferenc sikeresen küzdötte vissza magát a baloldal élére, ezek szerint ez is segítségére lehetett. A képlet meglehetősen egyszerűvé vált, tulajdonképpen a 2006-os kérdés áll: Gyurcsány vagy Orbán. Persze, ha valakinek egyik sem tetszik, ott a Mi Hazánk, mint mondják, ők a harmadik út.

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben