loading
Menü
Támogatás

"Az ukránoknak bocsánatot kell kérni népirtás miatt"

2023. máj. 21. 09:44
2 perces olvasmány
"Az ukránoknak bocsánatot kell kérni népirtás miatt"

„Az ukrán elnöknek a volinyi mészárlással kapcsolatban bocsánatot kellene kérnie a történtekért. Mi, lengyelek, állami szinten vállaltuk a felelősséget a korábban, az ukránok ellen elkövetett bűnökért. Ukrajna részéről hiányzik ez a felelősségvállalás” - szögezte le Lengyelország álláspontját a külügyminisztérium szóvivője, Lukasz Jasina az Onet lengyel hírportálnak adott interjúban. A politikust az ukrajnai háború és annak lengyelországi hatása mellett Volodimir Zelenszkij lengyelországi látogatásáról is kérdezték - írja a Magyar Nemzet. 

Az ukrán elnök áprilisban járt nyugati szomszédjánál, amely során a Volinyi területen is járt, ahol 80 évvel ezelőtt az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) által elkövetett tömeggyilkossággal megkezdődött a két éven át tartó volinyi mészárlás. A vérengzésben több mint százezer lengyel vesztette életét.

Múlt hónapban a külügyminisztérium szóvivője arról adott hírt, a kijevi lengyel nagykövet, Bartosz Cichocki tárgyalásokat folytat az ukrán elnöki hivatallal Zelenszkij a megemlékezésen való részvételével kapcsolatban. „A lengyel és az ukrán külügyminiszterek nagyon őszinte a beszélgetést folytattak Volhíniáról, de a lengyel–ukrán kapcsolatokban vannak más témáink is, nem csak a népirtás. Arra számítunk, hogy végül meg fogunk birkózni a problémával, amely jelenleg is sok közös kezdeményezést akadályoz” – tette hozzá a szóvivő, aki szerint a volinyi mészárlással elnöki szinten kellene foglalkozni. „Úgy gondolom, hogy ukrán részről, és itt nagyon diplomatikus leszek, sokan még mindig nem értik, hogy ez a kérdés mennyire fontos még most is a lengyeleknek. Az ukránok számára pedig a népirtás továbbra sem prioritás. Jómagam abban bízom, hogy ezen a 80. évforduló és a megemlékezés változtatni fog” – jegyezte meg a szóvivő.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás