Balhéztak a románok, félbeszakadt a meccs

Mindössze 15 perc után félbeszakadt a Románia–Koszovó mérkőzés a labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének I-csoportjában. A koszovóiak levonultak a pályáról a hazai ultrák bekiabálásai és transzparensei miatt - írja beszámolójában az nso.
A román ultrák azt skandálták – és ez transzparensen is megjelent –, hogy „Koszovó az Szerbia”. Ezt elégelték meg a vendégek játékosai, akik 15 perc után le is vonultak a pályáról. A játékvezető ezután rendelte öltözőbe a csapatokat.
A rendfenntartók tárgyaltak a kemény maggal, amely ezután levette a problémás transzparenseket. Az ultrák maradhattak a helyükön, pedig a két csapat első meccsén júniusban Pristinában ugyanezért azonnal kivitték őket. A mérkőzést végül 2-0-ra a románok nyerték.
Az előző játéknapon ebben a csoportban Románia-Izrael mérkőzést rendeztek, de azt a meccset senki nem nyerte meg, 1-1 lett.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás