A Momentum név szerint küld leveleket olyan hegyvidéki választóknak, akik soha sem adták meg személyes adataikat a pártnak.
A Mandiner szúrta ki, hogy Kovács Gergely, a Kétfarkú Kutya Párt társelnöke megosztotta Facebook-oldalán Visi Piroska Hegyvidék polgármester-jelöltjének bejegyzését. Ebben a politikus azt állítja: a Momentum név szerint küld leveleket olyan hegyvidéki választóknak, akik soha sem adták meg személyes adataikat a pártnak.
„Egy ilyen levelet kapott a fiam is a minap, aki szintén nem volt feliratkozva soha semmilyen momentumos adatbázisra”
– írta posztjában a politikus.
Elmaradhatott az adatbázis törlése
Visi Piroska szerint egy közös van a címzettekben: minden érintett részt vett a 2021-es ellenzéki előválasztáson, vagy azt követően jelentkezett segítőnek a közös ellenzéki kampányba – aminek az adatbázisát a pártoknak már törölnie kellett.
„Farkas Csaba minden bizonnyal szabálytalan eszközei miatt az eredmények már mindenképpen torzulnak. Mi civilek azonban csak törvényes eszközöket használunk a kampányban a továbbiakban is. A rosszat csak jóval lehet legyőzni!”
– írta bejegyzésében Visi Piroska.
(Mandiner nyomán)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!